Ugrás a tartalomra

Interjú Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárral

Ez az 50 milliárdos keret ez nyilván forintban értendő, hogy jutnak hozzá az pályázók, azok akik elsősorban mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak, de majd a részleteit is megbeszéljük?

Az eljárásrend kidolgozás alatt áll, tehát valamikor a jövő év legelején szeretnénk elindítani ezt a programot. Akkortól, lehet majd ezeket a pénzeket lehívni. Nyilván addig ki kell dolgozni a részleteket, hogy pontosan milyen intézményes keretek között, és milyen céllal, milyen eljárásrend szerint kerülnek majd ezek a pénzek szétosztásra. Ezen dolgozunk. Egyelőre az a kormányzati döntés született meg, hogy ezt a programot el kell indítani a lehető legrövidebb időn belül, mi január elsejét céloztuk meg, minden bizonnyal elfogjuk tudni kezdeni lehívni a pénzeket már jövő év elején.

Ez elsősorban a mezőgazdasági termelők piacra jutását segíti?

Ez egy nagyon összetett program, amit a Vajdasági Magyar Szövetség dolgozott ki, Pásztor István elnök úr vezényletével. Ez egy három éves előkészítő munkának az eredménye, hogy idáig eljutottunk.

Ez egy helyi kezdeményezés végső soron?

Ez egy helyi kezdeményezés, ami abból az igényből fakad, hogy Vajdaság egésze mindenki, aki ott él, egy elég nehéz gazdasági helyzettel kell, hogy szembesüljön. Ugye vajdaság az a határon túli magyarok lakta terület, amelyik talán, bár nyilván ezek nem mindig szerencsés összehasonlítások, de talán amelyik legtöbbet szenvedett az elmúlt évtizedekben. Ugye legutóbb egy elhúzódó fél évtizedes háborút, illetve majdnem egy évtizedes háborús időket kellett átvészelnie a kinti magyarságnak. Ez megroppantotta az ottani gazdasági struktúránkat. Mindenki jól emlékszik arra, aki megélte, hogy a 70-es 80-as években Jugoszlávia és Vajdaság is, az Magyarországhoz képest egy fejlett vidék volt. A 90-es években ezt a fejlettség , és ez a helyzeti előnye annak a vidéknek megtört a háborúkkal és sajnos a mai napig Vajdaság nem tudott talpra állni ebből a helyzetből. Az egész szerb gazdaság komoly gondokkal küszködik és ezért tartottuk fontosnak  hogy egy ilyen nagy léptékű beavatkozással a Magyar Kormány elősegítse a vajdasági emberek boldogulását, és ha a politika sokszor pazarlóan vagy túl bőkezűen bánik  a történelmi jelzővel. Én mindenképpen azt mondanám és hogy ha évtizedenként csak egyszer használhatnám ezt a jelzőt, akkor azt mondanám, hogy ez most egy történelmi helyzet és döntés, mert soha ilyen léptékű külföldi támogatást, külföldi gazdaságfinanszírozási döntést nem adott, nem hozott a kormány, a Magyar Kormány az elmúlt 25 évben. Beszéljünk akár a Kárpát-medencei Magyar Közösségeket célzó támogatásokról, akár globális kitekintésben, de még azt mondom ötödét se adtuk soha egy összegben oda valamilyen konkrét, hasonló céllal. Tehát ez egy áttörés, a nemzetpolitikában, de azt gondolom, hogy a szomszédságpolitikában is, mert ez egy érezhető, kézzel fogható mindenki számára, a mindennapokban jelentkező hasznokat hozó program lesz.

Államtitkár úr! Ez elvezethet oda, hogy azok a vajdasági magyarok, akik az elmúlt években külföldre mentek, látva, hogy most a gazdaságfejlesztéséhez mekkora segítséget kapnak, haza jönnek, vagy akik most tervezik hogy elmennének, azok otthon maradnak?  

Ez volna az elsődleges cél. Nem kívánom az ördögöt a falra festeni, és nem is ez a célunk, de mindenképpen fontos azt tisztán látni és ebből a felismerésből is táplálkozik az a  döntés, amelyik tegnap  született , hogy Vajdaságban a gazdasági nehézségek miatt, annak hátterében pedig korábbi konfliktusok miatt azért van egy nagyon nehéz demográfiai helyzet, ami különösképpen sújtja a kinti magyarságot. Ugyanis, sokan akik  állampolgársághoz jutottak az elmúlt években, könnyebben, gyakorlatilag akadályok nélkül tudnak távozni, akár Magyarországra, akár Nyugat-Európába és bizony az ottani nehézségek, a rendkívül magas munkanélküliség és számos más gazdasági körülmény miatt, ezrek, hanem tízezrek döntöttek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Ezt a trendet szeretnénk megfordítani és még egyszer: ez nem egy szimbolikus döntés és lépés a részünkről! Nem arról van szó, hogy teszünk egy gesztust és valamicske jelképes összeget allokálunk, hanem   ez egy olyan hatalmas beavatkozás, hogy 50 ezer millió forintról beszélünk, három év alatt, amelyik azt gondolom, hogy tényleg képes lehet arra, hogy ilyen mélytrendeket is megfordítson és valóban vállalkozások százait, ezreit segítse a munkájukban, akár kedvezményes hitelek által, akár vissza nem térítendő támogatások által, mezőgazdaságban, turizmusban, iparban és számos más ága-boga van ennek a kezdeményezésnek, amire itt most nem térnék ki idő hiányában.

Harminc milliárd az kedvezményes hitel lehet, a húsz milliárd meg vissza nem térítendő állami támogatás?

Nagyjából ezek az arányok.

Mit szól hozzá Belgrád?

Belgráddal ugye rendkívül jó a viszonyunk. Ez is az egyik legfontosabb tényező abban, hogy miért éppen most és miért ilyen léptékben tudunk belevágni a programba. Van egy olyan mozgástér, a kiváló magyar-szerb viszony miatt, amelyik lehetővé teszi azt, hogy ezt a programot sikerre végrehajtsuk. Ebben nem kis szerepe van a VMSZ-nek, Vajdasági Magyar Szövetségnek, amelyik egyfajta közvetítőként, mint Belgrád, mint Budapest bizalmát élvezi és ily módon a VMSZ fog maga megbízást kapni, annak a  programnak a lebonyolítására természetesen a szoros együttműködésben a kormánnyal, konkrétan a Külgazdasági és Külügyminisztériummal. Belgrád nyilvánvalóan érdekelt ebben az egészben, mert egy ekkora befektetés a gazdaságába, a gazdasági ösztönzési céllal nem nagyon jöhet máshonnan.

Elképzelhető, hogy ez, hát ha nem is ilyen mértékű, de hasonló mértékű segítség más szomszédos magyarlakta területeken is előfordul majd a jövőben?  

Ezt nyilván részben az fogja meghatározni és eldönteni, hogy hogyan haladunk és mennyire válik be ez a mostani kezdeményezés. Szerintem minden adottság megvan ahhoz, hogy ez egy óriási siker legyen. A VMSZ: egy szervezett-hatékony intézményrendszert kínál ennek a végrehajtására, összefogja a kinti magyarságot, másodsorban Budapest-Belgrád viszonya, amelyik soha nem volt talán még ilyen jó és itt is egy történelmi kitekintésben tudom ezt mondani. Letetővé teszi azt, hogy legyen kellő mozgástér ennek a programnak a végrehajtásához, harmadrészt, pedig ugye a VMSZ-nek a szerbiai elfogadottsága, beágyazottsága kínál egy lehetőséget arra, hogy Belgrád ne gyanakvó szemmel, hanem egy baráti gesztusként tekintsen erre az egészre.

Szerző (Forrás)
M1, Ma reggel
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen