Ugrás a tartalomra

Illatok, ízek és francia sanzonok

Szombaton és vasárnap Szabadkán a Vasutas-település üzletközpontjában tartják a IV. Jótékonysági levendulanapokat

A hétvégén negyedik alkalommal szervezik meg Szabadkán a Vasutas helyi közösség üzletközpontjában a Jótékonysági levendulanapokat. Szombaton reggel nyolctól este hatig, vasárnap pedig reggel nyolctól egyig várják az érdeklődőket.

A levendulanapokon kézművesvásárt szerveznek, ahol az illatos vágott virágokon kívül levendulapalántákat, szappant, levendulapálinkát és különböző levendulamotívumos termékeket vásárolhatnak az érdeklődők. Az íz- és színkavalkádhoz francia sanzonok is társulnak. A Jótékonysági levendulanapokról a szervezők nevében Rózsa Ramónával, a VMSZ Vasutas helyi közösség Női Fórumának elnökével beszélgettünk.

– Első alkalommal, amikor négy évvel ezelőtt megszerveztük a Jótékonysági levendulanapokat, már akkor is nagyon sikeres volt, és azóta is minden évben több látogatója és résztvevője van a rendezvénynek.

Nagyon szerencsés helyen tudjuk megszervezni, ugyanis Makkhetesen az üzletközpontban vagyunk, s a közelben van az egészségház meg a bolt is, emiatt nagyon sok ember megfordul errefelé, és ha már ott vannak, szívesen megnézik a levendulából készült különböző termékeket. Az emberek megszerették a levendulanapokat, többen már néhány héttel ezelőtt érdeklődtek a rendezvény pontos időpontjáról –   mondta Rózsa Ramóna.

A Jótékonysági levendulanapokra a levendulavirágokat és palántákat egy magán levendulaültetvényről kapják a szervezők. A virágokat kisebb-nagyobb csokrokba kötik, miután eladták a csokrokat és a palántákat, a befolyt pénzből vásárolják meg augusztus végén a szegény sorsú gyermekeknek a tanszercsomagokat.

– Harminc-negyven szegény sorsú gyermeknek tudunk segíteni. El kell mondani, hogy nagyon gazdag tanszercsomagokról van szó, ugyanis a rajzfelszerelésen kívül minden megvan a csomagban, ami a tanévkezdéshez szükséges: különböző füzetek, színes ceruzák, tolltartók és más egyéb.

Minden évben pontosan tudjuk, hány szegény sorsú iskolás gyermek van a helyi közösségben, és annyi csomagot készítünk. A befolyt pénzből igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy minél gazdagabb csomaggal tudjuk megörvendeztetni a gyermekeket.

Az idén is nagy látogatottságra számítunk, és remélem, hogy sikerül minél több levendulacsokrot, palántát eladni, hogy ezáltal ismét sikeres jótékonysági rendezvényről beszélhessünk – mondta beszélgetőtársunk.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Paszterkó Erika
Többi hír