Ugrás a tartalomra

Gépesítés, gyerektábor, könyv…

A közelmúltban tanácskozással zárult le Zentán a Tisza, föld, ember elnevezésű, határon átívelő együttműködés keretében megvalósult egyéves IPA-projektum, amelynek uniós támogatását együttes pályázaton nyerte el a szegedi Csongrád Megyei Levéltár és a zentai Történelmi Levéltár, összesen kétszázezer euró értékben. A programot Fodor István levéltári tanácsos, a zentai intézmény igazgatója összegezte.
– Mivel több mint harminc éve együttműködünk a szegedi levéltár munkatársaival, ők ajánlották, hogy pályázzunk közösen egy projektummal. Nyertünk a pályázaton, s a 200 000 euróból a ránk eső rész 60 000 euró volt – mondta a levéltár igazgatója. – Nem volt egyszerű eleve a pályázás sem, azután az önrész előteremtése, és a kivitelezés sem, mivel a mi programunk három részre tagolódik. Mindenesetre a magyarkanizsai ICR iroda kiváló pályázatot készített, mindenben segítőkészek voltak, a többi rajtunk múlott.

– Mit ölelt fel a projektum?
– Az első szakasz eszközbeszerzésre vonatkozott, annak eredményeként felújítottuk a számítógépes állományt, és egyéb műszaki felszerelést is vásároltunk. A második rész egy nemzetközi gyermektábort ölelt föl. A szegediek ugyanis a Tiszára építve öt itteni és öt magyarországi települést feldolgozva történelmi-turisztikai kalauzt készítettek, s ezeknek a településeknek egy részét járták be együttesen a fiatalok, felsős és középiskolás diákok. Kiválóan sikerült a tábor, nagy érdeklődés nyilvánult meg iránta, olyannyira, hogy levéltárunk új pályázat segítségével szeretné folytatni a hasonló táborozást. A projektum harmadik része volt a legösszetettebb: kutatómunkát, könyvkiadást és tanácskozást foglalt magába.

A könyv egy sorozat köteteként jelent meg Élet a Tisza mentén a XX. század derekán címmel, s a témák egy része „találkozik” az 1941 és 1948 között áldozatul esett civilekkel kapcsolatos kutatással is. Két héttel ezelőtt ugyanezzel a címmel nemzetközi történész- és levéltáros konferenciát is tartottunk. A. Sajti Enikő a magyar vagyonok sorsával kapcsolatos legújabb kutatásának eredményeit adta közre, és ugyanerről beszélt a tanácskozáson is; Juhász József, a másik szerző általános áttekintést adott a korról; Molnár Tibor pedig a „mikroklímát” írta meg, s ezt ismertette a hallgatósággal.

Vukman Péter a titói rendszer megszilárdulásáról adott áttekintést a zárókonferencián, Ranko Končar az 1944 és 45 közötti vajdasági helyzetet elemezte, Jugoslav Veljkovski pedig a levéltári kutatások folyamatáról, módszertanáról beszélt a civil áldozatokkal kapcsolatban.

– Volt egy másik könyvbemutató is a tanácskozás keretében.
– Igen, kiadtuk Forró Lajos és Molnár Tibor könyvét is Tragikus emberi sorsok a partizániratok tükrében címmel.

Ez a kiadvány ugyan független a projektumtól, tartalma viszont kötődik a korhoz, s Forró Lajos előadást tartott erről a kötetről, amely egyébként tizenhat személy sorsát kíséri végig a magyarkanizsai községből – mondta Fodor István.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, fi
Többi hír