Ugrás a tartalomra

Felkészülten az új tanévre

A vajdasági diáklétszám hasonló, mint tavaly volt a tanév kezdetén

A 2018/2019-es tanév hétfőn, szeptember 3-án kezdődik. Vajdaságban az első félév december 21-ig tart. Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár elmondása szerint szeptember folyamán lesz pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány általános iskolás és középiskolás diák indul első osztályba. Várhatóan a tartomány általános iskoláiban összesen 17 600 elsősünk lesz, középiskoláinkban pedig az elsősök száma mintegy 18 600. Ami a magyar nyelven tanuló diákokat illeti, megközelítőleg 1400 elsősünk lesz az általános, 1500 körüli pedig középiskoláinkban.

– Fontos, hogy mind az 557 oktatási intézményünkben Vajdaságban az épületeket és a felszerelést illetően megfelelő körülmények között tanuljanak diákjaink, ahogyan az is, hogy pedagógusaink is felkészülten és főleg jókedvűen várják hétfőn gyerekeinket.

Az utóbbi miatt pedagógusaink elégedettsége különösen fontos. Teljesen érthető és támogatandó az, amiért a tanügyesek harcolnak, bérreform zajlik a közszférában, és itt egyenrangú elbírálást kell, hogy kapjon mindenki, függetlenül attól, hogy az egészségügyben, a tanügyben vagy máshol dolgozik.

Szeretném, ha a pedagógusok által megfogalmazott elvárásokat elfogadnák, és a tanügyben dolgozók a megfelelő fizetési osztályokba kerülnének. Remélem viszont, hogy egy elhúzódó sztrájk nem alakul ki az idén. Láttuk az előző években, hogy a rövidített órák csak az oktatói-nevelői munka minőségének ártanak – hallottuk Nyilas Mihálytól. Mint hozzátette, a kis létszámú osztályokra vonatkozó tevékenységeik a nemzeti tanácsokkal – a magyar oktatás viszonylatában tehát az MNT-vel – és az oktatási minisztériummal együttesen zajlanak.

– Azon vagyunk az idén is, hogy ahol van gyerek, szinte függetlenül a gyereklétszámtól, megnyíljanak a kis létszámú tagozatok. Ez az útja annak, hogy megőrizzük az oktatási rendszert, főleg a falvainkban. Egy-egy ilyen döntéstől függ az, hogy egy jövőbeni, a mainál kedvezőbb demográfiai helyzet reményében megmaradjon a magyar oktatás az adott településen – mondta az illetékes titkár.

Nyilas Mihály hangsúlyozta, hogy a tartomány az előttünk álló tanévben is jelentősen támogatja az oktatási intézményeket.

– A múlt évhez hasonlóan, az idén is a köztársasági szervekkel, a helyi önkormányzatokkal és községekkel közösen járulunk hozzá a beruházásokhoz. A cselekvés itt három évvel ezelőtt kapott lendületet, előbb ezzel a kérdéssel anyagi lehetőségeikhez mérten szinte kizárólag csak a helyi önkormányzatok foglalkoztak, több-kevesebb sikerrel.

Ez változott meg a köztársaság és a tartomány szerepvállalásával. A tartomány az idén is mintegy 600 millió dinárt fordított a célra, a köztársaság pedig 2 milliárdnál tart, amit közberuházási irodája útján a vajdasági tanintézmények felújítására fordított. A vakáció alatt is láthattuk, hogy számos iskolánkban és óvodánkban dolgoznak a kivitelezők. Valahol még szeptemberben is zajlanak a munkálatok, és ez szükségessé teszi, hogy a diákok más épületekben, helyiségekben kezdjék a tanévet, de ezt is sikerült intézményeinknek jól megszerveznie.

Fontos a felszerelés korszerűsítése is, és a tartomány az idei tanévben a digitalizációra helyez jelentős hangsúlyt. A jövő évi költségvetés vázlata most készül, és szeretnénk elérni, hogy jelentős támogatást adjunk informatikai eszközök, elsősorban interaktív digitális táblák beszerzésére.

Ehhez kötődően a Tartományi Kormány még az idén gimnáziumokat, középiskolákat és általános iskolákat támogat, 20 millió dinárral biztosítva a Microsoft Office 365-ös szoftvercsomag beszerzését. Ez lehetővé teszi, hogy 52 oktatásügyi intézményben 2500 tanár alkalmazza a platformot oktatási célokra – emelte ki az oktatási titkár.

Készül az új középiskolai hálózat, és Szerbiában már iskola-összevonások történnek. Erre vonatkozóan Nyilas Mihály a következőt mondta: A kérdést szabályozó kormányrendelet értelmében, bizonyos esetekben szükségszerű a középiskolák összevonása.

Ez elsősorban akkor indokolt, ha egy épületben több középiskola működik, és a diákok létszáma és egyéb körülmények ezt szükségessé teszik. Ha jól működő középiskolákról van szó, megfelelő diáklétszámmal és szakokkal, tehát életképes iskolákról beszélünk, nem lesz összevonás. Vajdaságban lehetséges, hogy csak a most induló tanév végére, gyakorlatilag tehát már csak a következő tanévben lesznek aktuálisak összevonások, nagyon indokolt esetekben. Óvatosan és gondosan mérlegelve kell itt a lépéseket megtenni – mondta.

Az illetékes titkár a diákoknak eredményes tanévet kívánt, a pedagógusoknak és a tanügy minden dolgozójának pedig további jó munkát. Hozzátette: kívánom, hogy a bérreform sikerrel végződjön számukra, és megkapják áldásos és jövőépítő munkájuk megfelelő ellenértékét!

 
 

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Kis Laura
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen