Ugrás a tartalomra

Érdekünk a Fidesz–KDNP győzelme

Magyarországon a jövő év áprilisában, esetleg májusban parlamenti választások lesznek. Az elmúlt nyolc évben azt tapasztalhattuk, hogy a VMSZ nagyszerű kapcsolatot alakított ki a Fidesz–KDNP-kormánnyal, s ennek köszönhetően az anyaország hathatósan segítette a vajdasági magyarságot, és a magyar–szerb kapcsolatok is kiválóan alakultak. Ennek tudatában, úgymond, becsületbeli ügynek kellene tekintenünk, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok mindent megtesznek annak érdekében, hogy szavazzanak a választáson. Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével erről a témakörről beszélgettünk.

Szándékában áll-e a VMSZ-nek olyan akciót szervezni, amellyel elősegíti a magyar állampolgársággal rendelkező vajdasági magyaroknak, hogy regisztráljanak az anyaországi választáson való részvételre?

-       Több mint fél év választ el bennünket a soron következő magyarországi parlamenti választásoktól, és azt látjuk, hogy a kampány elindult, függetlenül attól, hogy még nem írták ki a választást. Az igazság az, hogy a kampány régóta tart, ha egyáltalán volt kampányszünet. Ez a politikum természete, ez nálunk és Magyarországon is így van. Számunkra a legfontosabb feladat, hogy felkeressük azokat a vajdasági magyarokat, akik rendelkeznek magyar állampolgársággal, abból a célból, hogy segítsük őket, hogy regisztráljanak azért, hogy élni tudjanak a szavazati jogukkal. Önmagában a magyar állampolgárság nem jelenti automatikusan a szavazáson való részvételi jogot. Ahhoz, hogy valaki a jövő évi és az azt követő bármelyik választáson részt tudjon venni, az állampolgárságon túlmenően az is fontos, hogy regisztráljon a Nemzeti Választási Irodánál.

Rendelkeznek-e arra vonatkozó adattal, hogy hányan regisztráltak a korábbi magyarországi választás során?

-       A számok tükrében nem tudunk biztos adatokkal szolgálni, adatvédelmi és más okoknál fogva. De ismeretes számunkra, hogy a 250.000 vajdasági magyarból megközelítőleg 170-000-en igényelték és kapták meg eddig az állampolgárságot. Ez csak egy becsült szám, a reális szám valószínűleg efölött van. A Nemzeti Választási Iroda honlapján hozzáférhető információként az szerepel, hogy mintegy 33 ezer vajdasági magyar választópolgárt vettek nyilvántartásba korábban, ami azt jelenti, hogy nagyon nagy a különbség az állampolgársággal és a szavazati joggal rendelkezők, avagy regisztráltak száma között. Ebből egyértelművé válik, hogy nagy a merítés lehetősége, hogy a regisztráltak száma növekedjen.

Mi mindent fognak megtenni ezért?

-       Most a hétvégén indítunk egy jelentős terepi kampányt, aminek a lényege és célja, hogy megkeressünk minden vajdasági magyar embert, hogy megkérdezzük, van-e állampolgársága, és ha igen, akkor regisztrált-e, vannak-e olyan személyi adatai a polgároknak, amelyek időközben változtak, mert ha igen, akkor azt jelenti kell a Nemzeti Választási Irodának. Ha valaki nem regisztrált, akkor felhívjuk a figyelmét, hogy ezt megteheti, s ha kíván élni vele, akkor segítünk neki abban, hogy úgy tudjon bejelentkezni, hogy valóban regisztrált szavazó válhasson belőle. Az előző folyamat során azzal kellett szembesülnünk, hogy nagyon sokan vétettek formai hibát, betűelírás történt a formanyomtatvány kitöltésekor, és emiatt a választási iroda nem tudta regisztrálni őket, sajnos ezért a szavazatot sem tudták figyelembe venni, így nem élhettek a szavazati jogukkal. Az efféle helyzetet szeretnénk most kiküszöbölni.

Milyen célt, elvárást tűztek ki maguk elé?

-       Azt tartom reálisnak és elérhető eredménynek, és ezzel fogunk hozzá a folyamat lebonyolításához, hogy a többszörösére szeretnénk növelni a regisztrált állampolgároknak a számát. Ezzel az a célunk, hogy a következő választáson reális esélyt teremtsünk arra, hogy az egylistás mandátumoknak a sorsát mi tudjuk eldönteni. A vajdasági magyar emberek élni kívánnak a szavazat jogával, és nagyon sokan regisztrálni fognak. Mi nemcsak a terepet kívánjuk bejárni az elkövetkező tíz napban, hanem egyfajta tájékoztatási kampányt is folytatunk, oly módon, hogy bekopognak a polgárhoz az aktivistáink, és elmagyarázzák, hogy miről van szó. Tanulva az eddig tapasztalatokból, kellő körültekintéssel jártunk el. Tájékoztattuk az akcióról a szerbiai adatvédelmi biztost, elmondtunk minden fontos elemet, amiről tudnia kell. Az előző hasonló jellegű terepi munka kapcsán feljelentettek bennünket. Most sem tartottuk kizártnak, hogy ez be fog következni, ezért elébementünk a dolgoknak. Akik esetleg ebben gondolkodnának, szeretném irányukba jelezni, hogy ne foglalkozzanak vele, mert jogtiszta folyamatról van szó. Nem ütközik adatvédelmi akadályba a tevékenységünk. Semmiféle visszaélés az adatokkal nem lesz, nekünk ez nem érdekünk, csakis az, hogy egy konszolidált, normális folyamatot bonyolítsunk le.

A magyarországi parlamenti választásnak számunkra, vajdasági magyaroknak, mi a tétje? Vajon csak szimbolikus jelleggel bír, vagy azon túl más fontos jelentősége is van?

-       Szimbolikus jellege az, hogy ha magyar állampolgárok vagyunk, akkor az állampolgársággal járó összes kötelezettség és jog, ami ebből fakad, az mindenkit megillet, beleértve a választásokon való részvétel jogát és kötelezettségét. De van életszerű vetülete is. Számunkra sohasem volt mindegy, és ma végképp nem az, hogy a magyarországi választásokat követően milyen parlament és kormány alakul meg Magyarországon. Abban vagyunk érdekeltek, hogy az a folyamat, ami 2010 után elkezdődött, töretlenül haladjon előre. Az a mi elemi érdekünk, hogy a két ország között olyan viszony maradjon fenn, amit az utóbbi években sikerült kiépítenünk. Másrészt az is, hogy ne legyen törés abban az erőteljes támogatásban, ami Magyarország részéről folyamatosan megvalósul Szerbia uniós támogatásának előmozdítása érdekében. Az utóbbi években haszonélvezői vagyunk annak, hogy a szerbiai magyar közösség kollektívan és annak tagjai egyenként is megbecsültek és elfogadottak, ellentétben más Kárpát-medencei országokkal. Az itteni magyar közösséget és annak tagjait nem biztonsági kockázatként élik meg, hanem olyan partnerként, akikkel együttműködést épít a többségi politika. Elemi érdekünk, hogy folytatódjon az a nemzetpolitika, ami 2010-től fogva körvonalazódott, aminek eredményeként a politikai, erkölcsi és anyagi támogatás a határon túl élő magyaroknak plusz lehetőségként kerül a birtokába, ami nem létezik a velünk együtt élő állampolgárok számára.

Hogy kell ezt érteni?

-       Ez úgy néz ki most Szerbiában, hogy bennünket, vajdasági magyarokat mozgástér tekintetében megillet mindaz, ami megilleti az összes szerbiai polgárt, de emellett a magyar kormány támogatásának köszönhetően nekünk plusz forrásaink és lehetőségeink vannak. Akár kollektív ügyek intézésében, akár egyéni ügyek előbbrevitelében. Itt nemcsak a gazdaságfejlesztési programra, hanem a falugazdászi rendszerre, az oktatási-nevelési támogatásra – amelyek segítik a családok mindennapjait – gondolok, de az állag- és intézményépítő és megóvó intézkedésekre is, aminek eredményeképpen sok eleme az épített örökségnek felújításra kerül. Intézményfejlesztések is vannak akár a média világában vagy a közművelődés területén, de a művelődési és az oktatási életben is. Elemi érdekünk, hogy olyan kormány legyen, amely tovább tudja és akarja vinni ezt a folyamatot.

Az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc kampányt kezdett a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogának megvonására.

-       Ezért is elemi érdekünk az is, hogy ne kerüljenek döntéshozatali pozícióba a magyarországi választásokat követően olyan politikai erők, amelyek akár az utóbbi napokban megpróbálták összeugrasztani az egyik magyart a másikkal, akár politikai analfabétaként élnek meg bennünket, azt feltételezve, hogy mi parancsra fogunk szavazni, és nem látjuk, hogy mi az érdekünk, s főleg nincs meg a magunkhoz való eszünk. Nemcsak szimbolikus, hanem egy kitapintható, húsba vágó lehetőségről van itt szó. Mi ezért fogjuk mozgósítani az embereket, ezúttal a regisztráció folyamatában, s amikor jövőre eljön a választás ideje, akkor is mozgósítani fogunk, hogy éljenek a szavazás jogával, s vegyenek részt a választáson.

Az elmúlt majdnem 8 évben azt tapasztaltuk, hogy a VMSZ kiváló kapcsolatot alakított ki a Fidesz–KDNP-kormánnyal. Továbbra is kiállnak ez mellett?

-       Nincs mit titkolni, hogy kinek a győzelmében vagyunk érdekeltek. A VMSZ a Fidesznek stratégiai partnere, ebből építkezve nem elsősorban a VMSZ profitált az elmúlt csaknem 10 esztendőben, hanem azt gondolom, hogy a vajdasági magyar közösség is. Ha bennünket segítettek a nehéz pillanatokban, hogy megvonták a költségvetési forrásokat a magyarországi tartalékokból, és ideadták nekünk, mert úgy gondolták, hogy valóban szükségünk van rá, és ez így ment folyamatosan, akkor meggyőződésem, hogy amikor eljön a pillanat, hogy az ember ezt a partnerséget elősegítse fenntartani és tovább építeni, akkor nincs semmi kétely, hogy ebbe a történetbe be kell állni, úgyhogy mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a jövő évi, tavaszi választásokon a Fidesz–KDNP-nek legyen meg a parlamenti többsége. Azért, hogy kormányt tudjanak alakítani és hogy továbbvigyük az elkezdett folyamatot a nemzetépítés szempontjából.

Akik számára viszont a migránsok befogadása fontosabb, mint hogy a határon túli magyarokat ugyanolyan magyaroknak éljék meg, mint az anyaországiakat, azokkal azon túlmenően, hogy elmondjuk, mit gondolunk róluk, túl sokat nem kívánunk foglalkozni. Szeretnék nekik köszönetet mondani azért, hogy ezzel a fajta megnyilvánulással csak pluszban megerősítették az embereket akár a szavazás jogának a megszerzésében, akár pedig a szavazáson való állásfoglalásban.

Elnök úr, Szerbiában lesz-e előrehozott parlamenti választás a közeljövőben?

-       Az előrehozott parlamenti választás mindig politikai döntésnek a következménye. Hogy a politikai körülményeket hogyan fogják értékelni a SZHP-n belül és a köztársasági elnök, ezt nehéz kitalálni, mert nem látunk bele mások fejébe. Számomra ennél az esetleges előrehozott parlamenti választásnál is tényként kezelhető, hogy a parlamenti többség pillanatnyilag nagyon masszív, ezért parlamenti többségből származó politikai instabilitás nincs. De különböző elemei vannak a gondolkodásnak és a döntéshozatalnak. Az, ami számunkra fontos, hogy a VMSZ-nek bármelyik pillanatban készen kell állnia arra, hogy ha előrehozott parlamenti választás lesz, azon részt vegyünk, és maximális eredményt hozzunk. Mi erre folyamatosan készülünk, most is. Hiányozni nem hiányzik, csak annyira, amennyire az üveges tótnak a hanyattesés.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Varjú Márta (Fotó: Ótos András)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét