You are here

Interjú Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével

Ha azt mérlegeljük, hogy mit hozott a gazdaságfejlesztési program másfél éve, akkor nemcsak a szociális-gazdasági leszakadás megállítását állapíthatjuk meg, hanem egyértelműen az identitás- és a közösségi érzés megerősödéséről beszélhetünk és egzisztenciális megerősödésről. A Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével készült interjúban ezt világítottuk meg.

Elnök úr, a közelmúltban a kisvárdai tábor után arról szólt, hogy 20-25 éve a határon túli magyarokat összefogó szervezetek a külhoni magyar közösségek identitásmegőrzésével, a megmaradás problematikájával és az oktatás, kultúra, média, nyelvhasználat kérdésével foglalkoztak. Mostanra az életminőség, az egzisztencia kialakítása, a gazdaság megerősítése lett a legfontosabb feladat. Erre rá kellett érezni, ezt el kellett indítani.

A nyár folyamán rengeteg szabadegyetemet rendeznek Kárpát-medence-szerte, ezeknek a résztvevői többségében fiatalok. A politikumnak lehetősége nyílik arra, hogy egy kicsit szabadabban, szélesebb kontextusban rávilágítson fontos kérdésekre, mert az a cél, hogy a nemzetpolitika iránt fogékonyak magukba szívják az ismereteket, hogy a személyiségüket, tudásszintjüket, világlátásukat fejlesszék, pontos képet kapjanak a határon túli magyar politikáról. Valóban, az elmúlt több mint 25 évben a saját közösségünk identitásmegőrzése volt az elsődleges, de ennek végül is egy állandó prioritásnak kell lennie, hogy az elkövetkező 20-25 évben is ez legyen az alapvető feladata a határon túli magyar politikának vagy a nemzetpolitikának, hogy a szülőföldön magyarként megőrizhessük a saját közösségünket és annak tagjait. Az identitás megőrzésének a kulcsterületei az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a nyelvhasználat. Az utóbbi időben viszont egyértelművé vált, hogy a nemzetpolitikának szélesíteni kell a látásmezejét és a közösségmegtartó tevékenységét, mert a szociális és egzisztenciális kérdések minden határon túli régióban a mindennapok feszítő kérdésévé váltak, ezért ez beleivódott a kisebbségi politikába. Figyelembe véve a globális mozgásokat, az elvándorlás problematikáját, egyértelművé vált, hogy a politikának az utóbbi folyamat lassítása, leállítása és visszafordítása érdekében kell tevékenykednie. Az embereknek segítségre van szükségük, hogy meg tudjanak erősödni, hogy helyben maradhassanak, hogy itthon érvényesülhessenek. A VMSZ erre ráérzett, a magyar kormány nyitottságot mutatott, és elindultunk a gazdasági és egzisztenciális fejlesztés irányába, de ez nem azt jelenti, hogy az identitás megőrzésének kérdését akár a határon túli magyarok, akár a magyar kormány meg kívánta kerülni. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ha figyelembe vesszük, amikor a nemzetpolitikai súlypont áthelyezésről beszélünk, a klasszikus területeken olyan fejlesztések vannak folyamatban, amire íme a példa: a szabadkai médiaház építése vagy a minapi kormánydöntés értelmében a Magyar Szó nyomdájának a fejlesztése. Ha csak ezt a két fejlesztést vesszük figyelembe, ez kb. ötmillió eurót jelent, és azt tudja eredményezni, hogy a Pannon RTV, a Magyar Szó, a Hét Nap és a Magyar Szó nyomdája teljesen más perspektívát kap az elkövetkező közép- és hosszú távú távlatra.

 

Az oktatás és a művelődés terén is várható hasonló?

Az oktatás vonatkozásában most indul az óvodaprogram, amelyik több százmillió forintos fejlesztést hordoz magában, több tíz helyen tudjuk az óvodákat erősíteni. Az általános iskolákat folyamatos anyaországi forrásokból támogatjuk, a középiskolákban az elmúlt egy-két évben a tanterveket és az oktatást szolgáló minőséget sikerült feljavítani, az egyetemi oktatás tekintetében ott van az ösztöndíjprogram, az Európa Kollégium – a harmadik évben iratkoznak be a kollégisták –, de felújításra kerül Szabadkán a tanítóképző épülete, épül szintén Szabadkán a képzőközpont. A kultúra területén kibontakozott a művelődési civil szféra finanszírozása, a rendezvények folyamatos talpon tartása és előmozdítása. A nagy értékű épített örökségünk felújítása is folyamatban van Szabadkán, a Szent Teréz-székesegyház, a Zsinagóga, a városi könyvtár. A Tanyaszínház és Becskereken az iskolanővérek épülete is ide tartozik, valamint a doroszlói kegyhely rendbe tétele, ezek mind olyan nagy volumenű fejlesztések, amelyek identitásunkban megerősítenek bennünket. Olyan tartalmak jönnek létre, melyekre hosszú távon lehet építkezni. A kettősség folyamatosan jelen kell hogy legyen, az egzisztenciateremtés és az egzisztenciális megerősödés, meg az identitás megőrzése.

EZ NEM OLYAN DOLOG, AMI JÁR

Orbán Viktor miniszterelnök július 6-án az Országházban fogadta önt, a gazdaságfejlesztési program eredményeiről tárgyaltak, és az ígéretes, 2018 végéig tartó továbblépésről.

A Fidesz Magyar Polgári Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség stratégiai partnerek. Ha ez nem így volna, mindaz, amiről az imént beszéltem, nem lenne megvalósítható. Ebben a stratégiai partnerségben időről időre le kell ülni, és végig kell gondolni, hogy hol tartunk. Geopolitikai, régiós politikai, Európa átalakulásának szempontjából, a migránskérdés vonatkozásában, a közép-európai együttműködés tekintetében Magyarország és Szerbia viszonyrendszerében megnéztük, hol tartunk, és hol van ezen belül a nemzetpolitika és a vajdasági magyar közösség. Mit kell lépni, és hogyan látjuk a dolgokat, hogy az identitás megőrzésében és a gazdaság megerősödésében tovább tudjunk építkezni. Gyakran van olyan érzése az embernek, sokan természetesnek veszik, hogy mindazt, amit felsoroltam, ami megvalósult, mintha magától történt volna, hogy ez nekünk jár. Azt szeretném világosan kimondani, hogy ez nem magától értetődő. Ez nem olyan dolog, ami jár. Azért van ez így, mert egyfajta tudatos nemzetpolitikai stratégiai kapcsolatokon alapuló építkezés indult el és valósul meg, de mindez nem lenne lehetséges, a magyar kormány sem tudna támogatást nyújtani és biztosítani számunkra, ha innen nem volna meg a fogadókészség. Ha itt nem teremtődtek volna meg az ötletek, a különböző stratégiai elképzelések. Ezek a támogatások úgy kerültek ide, hogy a közösség, amelyiknek mi tagjai vagyunk, a fogyástól, a lesajnálástól, az elsiratottságtól függetlenül rendelkezik ezzel a szellemi erővel és frissességgel, valamint alkalmas és képes arra, hogy a jövőképről gondolkodjon és ötleteket fogalmazzon meg. Ha mi nem tudjuk megmondani, hogy mit akarunk, és azt nem vagyunk képesek indokolni, érvvel alátámasztani, ha nem tudunk elszámolni azzal, amit támogatásként megkaptunk, és ha nem tudjuk, hogy hogyan valósítsuk meg a felvetett ötleteket, akkor gondolom, hogy nem lenne támogatás sem. De ez nem így volt. A miniszterelnökkel folytatott beszélgetés a stratégiai partnerségnek az eredménye, a tartalom pedig a stratégiai kérdésekre összpontosult. Próbáltuk végigbeszélni az elkövetkező másfél évet, hogy mik azok a kitűzött irányok, amelyekre oda kell figyelnünk, de foglalkoztunk a geopolitikai és regionális, valamint egyéb mozgások kérdésével is, hogy azok milyen veszélyt jelentenek. Mi az, aminek vonatkozásában álláspontot kell kialakítani, és a konkrét stratégiai projektek milyen megvalósítási fázisban vannak, és mit kívánunk tenni. A gazdaságfejlesztési programot illetően ez egy hároméves fejlesztési lehetőség, aminek a felénél vagyunk. Amit eddig le tudtunk tenni az asztalra, amivel el tudtunk számolni, az olyan teljesítmény, amire büszkék lehetünk, valóban komoly teljesítmény áll mögöttünk, mondhatom, a miniszterelnöktől ilyen visszajelzést kaptam. Ennek alapján mindazok az ötletek, amelyek az elkövetkező másfél évre vonatkozóan megfogalmazódtak már, lehetőségként megvalósításra kerülnek, erre a beszélgetés során megerősítést kaptam. Ezért bizakodó vagyok a fejlesztési elképzelések, az identitás megőrzése és a közösség megerősítése tekintetében.

 

ÁTLÁTHATÓ PÁLYÁZATI RENDSZERT MŰKÖDTETÜNK

Az innen eredő ötletek, tervek, elképzelések megvalósítást nyertek, és továbblépésre számíthatunk, ehhez a Prosperitati Alapítvány jó teljesítménye is kellett.

Ebben az egész folyamatban a Prosperitati egy eszköz, amelynek a stratégiai cél megvalósítását kellett szolgálnia. Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy egy olyan rendszert kívánunk felépíteni, amelyik megfelel a jogszabályi követelményeknek itt Szerbiában, Magyarországon és az Unióban. Mert itt valósul meg a fejlesztés magyarországi forrásokból, és Magyarország európai uniós tagország. Egy átlátható pályázati rendszert kívántunk működtetni. Ez megvalósult. Eddig 13 pályázatot zártunk le, 7000 pályázó volt, abból 6200 sikeres. A rendszer kibírta a közvélemény nem mindig jó szándékúnak nevezhető vizsgálódását. A rendszer szempontjából ez roppant fontos, mert azok sem találtak benne hibát, akik a hibatalálás szándékával elemezgették. Akkor ez azt jelenti, hogy ezzel a rendszerrel minden rendben van. Ha naiv lenne az ember, elvárná, hogy azok, akik elvtelen bírálattal illették az ötletet, még mielőtt az ötlet útjára indult volna, és kezdetét vette a megvalósítás, azoknak most azt kellene mondaniuk, bocsánatot kérünk, rosszul gondoltuk, elnézést. Elismerően kellene szólniuk arról, ami megvalósult. Különösen akkor kellene így tenniük, ha figyelembe vesszük, hogy akik támadtak vagy beálltak azoknak a soraiba, akik támadtak, és közösséget vállaltak velük, közülük nagy számban sikeresen pályáztak. Akkor hogy van ez? Ahogy Bánátban mondják, rászorultak, mint tót a húgyos körtére? Semmiféle pártbeli hovatartozási kritérium nem befolyásolta a döntéshozatalt. Ennek kézzel fogható bizonyítéka az, hogy akik az említett módon viselkedtek, sikeresen pályáztak, sőt többször is, de még az is előfordult, hogy ugyanabból a családból többen nyertek pályázatot. Az ember legalább azt elvárná, hogy annyit mondjanak, rendben van. Esetleg, hogy tévedtek. Azt látom, hogy akik belekeseredtek a saját mindennapjaikba, azok folyamatosan siratják ezt a közösséget, azt számolgatják, hogy ki mindenki ment el, de ugyanakkor egyetlenegy épeszű ötletet nem hallottam tőlük, ami arról szólna, hogy akkor most mit kellene csinálni.

Ehelyett inkább másokat hibáztatnak?

Mindenért a VMSZ a hibás, ami rendben van, mert ugyan ki más lenne. A támadással nincs baj, mert végül is ez része a közéletnek, de azért két dolgot az ember nyugodt lélekkel elvárhat. Az egyik: ha van ötletük, mondják el, vajon mit kellene csinálni. Ez nem szokott elhangzani. A másik: ha valami jó, akkor legalább annyit nyögjenek ki, hogy ez rendben van. Ez sem szokott megtörténni. Nagy baj, hogy ez így van, mert ez nem építő hozzáállás, hanem romboló. A vajdasági magyar közösség számára a legnagyobb veszélyt az önpusztítás és az önrombolás jelenti. Jó volna, ha a feszültséget máshol vezetnék le, és nem a közösség rombolására fordítanák.

SAJÁT SZÁLLÁSTERÜLETÜNKET NE ADJUK FEL

Velünk a Magyar Szó-s élőújságon szokott előfordulni, ha nincs telt ház, hogy sajnálkoznak és keseregnek azok miatt, akik nem jöttek el. Azt szoktam ilyenkor mondani, hogy az előadás nem azoknak szól, akik nincsenek itt, hanem azokat becsüljük meg, akik itt vannak velünk, és kíváncsiak ránk.

Ez pontosan így van. Ebben a vonatkozásban úgy néz ki, hogy azokon kell segíteni, akiknek a boldogulását, az identitásuk megőrzését és az egzisztenciális erősödését próbáljuk elősegíteni, akik erre igényt tartanak, mert itt kívánnak boldogulni. Aki erre nem tart igényt, és valami másfajta döntést hoz, ezeket a körülményeket figyelembe kell venni és tiszteletben kell tartani, nem szabad ezeket az embereket ezért sem megbélyegezni, sem elítélni. Ahhoz kell megteremteni a feltételeket, hogy azok, akik úgy döntenek, hogy időszakosan elmennek, és ha úgy hozza a sors, visszajönnek, akkor legyen nekik hova visszatérniük. Meggyőződésem, hogy Európának ez a része, bármennyire alacsonyabb sebességfokozattal került is besorolásra, és Európa fejletlen részeként tekintenek rá, mégis olyan előnyöket hordoz magában, amelyek középtávon ezt a térséget élhetőbbé, jobbá fogják tenni. Ezért fontos, hogy mi a saját szállásterületünket ne adjuk fel, hogy itt a gyökereinket megerősítsük. Ha nem is lesz annyi gyökerünk, és ha nincs is annyi fejlődőképes gyökerünk, mint hogyha itt maradtak volna mindazok, akik az elmúlt 25 évben elmentek, még mindig van elég szál, amit le tudunk engedni, amiben meg tudunk kapaszkodni. Ezt kell nekünk erősíteni.

Szerbiában a gazdaságfejlesztési programot a hatalom részéről hogyan fogadták, és miként viszonyultak hozzá?

Amikor a hatalomról kérdez, akkor szeretném jelezni, hogy ennek a parlamenti vagy kormányzati hatalomnak a VMSZ része. Azért váltunk a részévé, mert mindazt, amit mi fontosnak tartunk, azt a potenciális partnerek, a partnerpolitikai erők elfogadták. Ez egy konszolidált helyzetet teremtett. Többször elmondtam, hogy ellentétben azzal a helyzettel, amiben most élnek a romániai, ukrajnai, szlovákiai magyarok, ahol őket biztonsági kockázatként élik meg, mi abban a helyzetben vagyunk, hogy az itteni magyar közösséget a szerb állam elfogadja. Ha úgy tetszik, lehet, hogy túlzásnak tűnik, de azt kell hogy mondjam, az itteni magyarokat tisztelik, megbecsülik. A gazdaságfejlesztési programot befogadóan ítélik meg, holott ugyanennek a programnak az elfogadtatása nagy nehézségekbe ütközik Ukrajnában, Szlovákiában vagy Romániában. Nem véletlenül van ez nálunk így, a két ország közötti kapcsolatrendszer a kölcsönös bizalmon alapul, nincsenek egymással szembeni fenntartások. Ezt az ügyet itt Szerbiában úgy kezeltük, ahogy azt kell. Amikor a gazdaságfejlesztési programról a döntés megszületett, beszélgettem a szerbiai miniszterelnökkel, akit akkor Aleksandar Vučićnak hívtak, Rodoljub Šabićtyal, az adatvédelmi biztossal, és mindazokkal, akik részesei kellett hogy legyenek ennek a történetnek a végrehajtás szempontjából. Legutóbb a Szerb Nemzeti Bank kormányzó asszonyával tárgyaltam a következő lépésekről. Fontosnak tartottam értesíteni őket arról, hogy mit akarunk, mennyire fontos ez nekünk, hogy ezt elfogadják és megértsék, hogy mindez az ország hasznát szolgálja. Olyan közeget teremtettünk, ahol a különböző intézmények segítő partnerek tudnak lenni a folyamatok bonyolításában.

Szerző: 
Magyar Szó, Varjú Márta (Fotó: Ótos András)