Ugrás a tartalomra

Egyre népszerűbb a Városi Múzeum

Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum régi-új igazgatója újabb négy évre szóló kinevezést kapott a közelmúltban. Igazgatói mandátuma januárban járt le. A neves szakember azért pályázott ismét, mert az utóbbi időben az intézmény az ő vezetésével több projektumba belekezdett, ezeket szeretné továbbvinni, befejezni.

Márciusban a szabadkai városi képviselő-testület ülésén ellenvélemény nélkül nevezték ki újra őt az intézmény élére, s most már a negyedik mandátumát tölti. A szabadkai Városi Múzeum történetében eddig nem volt példa ilyesmire. Az intézménynek az elmúlt évben több mint 35 ezer látogatója volt. Hulló István szerint a múzeum utóbbi évtizedének eredményei az erős csapatnak, a képzett munkatársaknak köszönhetőek.
— Kiváló szakemberekkel dolgozunk. Muzeológusaink budapesti, zágrábi és belgrádi egyetemeken tanultak, tudásukkal és tapasztalatukkal valamennyien hozzájárulnak az eredményes munkához. A régészeti, történelmi, képzőművészeti, néprajzi és a természettudományi osztályunk munkatársai a többi között azon dolgoznak, hogy minél színvonalasabb kiállításokat tárjunk a közönség elé. Különféle programokat szervezünk, kiadványokat jelentetünk meg. Úgy vélem, a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvény, amely néhány éve Szabadkán is jelen van, jelentősen hozzájárul intézményünk népszerűsítéséhez. Ebbe a programba több szabadkai intézmény is bekapcsolódik, ilyenkor több tízezer ember járja végig a helyszíneket, tekinti meg a kiállításokat és egyéb programokat. Mi az idén négy kiállítást készítünk a Múzeumok éjszakájára. Fontosnak tartom továbbá a más múzeumokkal való együttműködést is. A kiskunhalasi múzeummal is együttműködünk, közös projektumokat valósítunk meg. Összeállításaink más múzeumokban, például magyarországi intézményekben is megjelennek. A múzeumpedagógia ugyancsak fontos szerepet kap nálunk, hiszen fontosnak tartjuk a legkisebbekkel való foglalkozást, ily módon becsalogatva őket a múzeumba. Minden korosztályt várunk, különféle programokat, játszóházat, képzőművészeti és egyéb foglalkozásokat kínálunk nekik. Az időszakos kiállításaink nagyon népszerűek, egyre többen nézik meg a sokszínű tárlatainkat. Az egyik legfontosabb feladatunknak viszont az állandó kiállítás létrehozását tekintjük. Már dolgozunk rajta, az épület tetőterében kap majd helyet. A múzeumunk sokrétű, a muzeológia minden ága megjelenik nálunk. Más múzeumok főleg a képzőművészetre vagy a néprajzra szakosodtak, nálunk minden megtalálható, a természettudomány sem hiányzik a gyűjteményünkből. Április 24-én lesz a múzeum napja. 1948-ban ezen a napon alakult meg az intézmény. Erről ugyancsak megemlékezünk, ekkor mutatjuk be új kiadványainkat a közönségnek.
* Sokan a legjelentősebb szabadkai művelődési intézményként említik a Városi Múzeumot. Hogyan vélekedik erről?
— Úgy vélem, minden művelődési intézmény jelentős a maga nemében. Túlzásnak tartom azt, hogy a Városi Múzeum a legjelentősebb. Én arra vagyok büszke, hogy az utóbbi évek során jelentősen megnőtt a látogatók száma. Főleg amióta 2008-ban átköltöztünk az új helyünkre, az egykori Minerva épületébe. A saját épület több lehetőséget kínál számunkra.
A Városi Múzeum állandó tárlata az épület 400 négyzetméteres új tetőterében kap helyet, a földszinten pedig az időszakos kiállításokat tekinthetik meg az érdeklődők. A tetőtér átalakítását, valamint az állandó tárlat létrehozását a Magyar Nemzeti Tanács finanszírozza. A beruházás összértéke 200 ezer euró. A szabadkai Városi Múzeum egyébként keddtől szombatig 10 és 18 óra között várja a látogatókat. Az intézmény keretében működő ajándékbolt hétfőtől szombatig tart nyitva a Városháza főbejáratánál. Itt térségünk népművészeti és iparművészeti tárgyait vásárolhatják meg az érdeklődők, s a bolt is helyet ad különféle kiállításoknak.

Szerző (Forrás)
SZAKÁLL Laura, Hét Nap
Többi hír