You are here

Tusványosi interjú Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével

Az elnök úrral még itthon megegyeztünk, hogy találkozunk a Bálványosi Szabadegyetem zárónapján. Ő tizenkettedik alkalommal tartózkodott ott, s elmondása szerint idén is számos igen hasznos megbeszélésen vett részt, s úgy beszéltük meg, tapasztalatait, meglátásait Orbán Viktor magyar miniszterelnök előadása után osztja meg velünk, külön reflektálva a magyar kormányfő jövőbe tekintő meglátásaira. Mindketten bermudában, egy sörsátor alatt. Itt kérdeztem a vajdasági magyarokat érintő témákról.

Kezdjük talán a végével. Nekem ugyanis jólesett, hogy utoljára pont Szerbiával foglalkozott Orbán miniszterelnök úr. A külhoni magyarok képviselőivel rendezett beszélgetés során úgy tűnt, hogy mi, vajdasági magyarok állunk úgymond a „legjobban”. Lehet-e újra pozitív diszkriminációról beszélni Szerbiában?

– Erre szokták viccesen azt mondani, ha mi vagyunk a legjobbak, akkor jól nézünk ki! Persze, minden viccben van valami igazság. Ha az ember végignézi és végighallgatja, hogy mások az érdekérvényesítés terén mi mindennel küszködnek, és milyen az elfogadottságuk, s ezt összehasonlítjuk a saját helyzetünkkel, akkor azt kell mondjam, hogy alapjaiban különbözik a helyzetünk, és a legjobbak vagyunk. Persze az is hozzátartozik, hogy nem mindenki éli ezt így meg, mert ez a politika mezeje. Aki ütni akar, az gyakran méltánytalanul teszi ezt, gondolok itt az otthoni magyar–magyar belpolitikai helyzetre.

Létezik még egyáltalán „helyzet”?

– Hát hogyne létezne. Sőt, azt kell látni, hogy erőteljesebb és agresszívabb, mint az ezt megelőző időszakban. A tájékoztatás és a kultúra áttevődött a közösségi hálókra. A politikai – legyen az párpolitikai, vagy civilbe burkolt – próbálkozások befuccsoltak, bedőltek a kezdet kezdete előtt, viszont van a közösségnek az a része, s ez egy teljesen normális jelenség, amelyik nem tudja elfogadni az értékrendet, nem tudja elfogadni a viszonyrendszert, s ezzel kapcsolatban megfogalmazza a fenntartásait és bírálatait. Ez legitim álláspont, nincsen ezzel az égvilágon semmi baj. Ez is része a mindennapjainknak. Azt lehet látni az utóbbi időben, s ez nem teljesen újszerű, mert előtte Magyarországon is láttuk, hogy a például a színházi világban, az irodalmi életben, némely folyóiratban különböző platformok jelennek meg. Erre én azt szoktam mondani, ha ez, ami most van, annyira elfogadhatatlan, akkor csinálják jobban. Szabad a pálya, csak az a baj, hogy teljesítmény tekintetében messze nem tudjuk tapasztalni azt a fajta hatékonyságot és eredményességet, amit a vehemencia és a durvaság vonatkozásában folyamatosan tapasztalunk. Visszatérve a kérdés érdemi részére, minket nem lepett meg, hogy Szerbiával kapcsolatban kérdés merült fel. Szerbia évekre visszamenőleg ilyen, vagy olyan formában jelen van a nemzetközi színtéren, így nem lehet Magyarországról, nemzetépítésről, határon túli közösségekről gondolkodni, ha ebben a történetben Szerbia nem élvezne kimagaslóan fontos szerepet. Ezért logikus a felvetés, s örülök ennek, mert ilyen grémium előtt fogalmazta meg a miniszterelnök azokat a gondolatokat, amelyek nem újszerűek, hanem folyamatosan a magyar kormány álláspontját tükrözi. Ez nekünk, vajdasági magyaroknak, Szerbiában élő polgároknak jó.

CSATLAKOZÁS

Szerbia esetleges EU-csatlakozását élheti-e meg a vajdasági magyarság úgy, hogy az az ő sikere is?

– Mindenféleképpen. Ha végignézzük a mostani Szerbia befolyással bíró politikai mezejét, a VMSZ az egyetlen olyan párt, amelyik a létrejöttének első pillanatától ezt az álláspontot és irányultságot képviseli. Senki más vonatkozásában ez nem mondható el. Az, hogy most ez a meghatározó belpolitikai diskurzus, áramlat, attól még 10–20–30 évvel ezelőtt ez nem így volt. Ha a csatlakozás bekövetkezik, akkor joggal érezhetjük úgy, hogy részben ez a mi sikerünk is.

Orbán Viktor úgy értékelte, hogy hanyatlik az európai civilizáció, s  kritizálta az EU intézményeit. Akkor mennyire érdemes nekünk az EU felé haladni?

– Ez egy nagyon összetett kérdés, de talán két dologgal tudok válaszolni. Először azonban engedje meg, hogy visszakérdezzek: és mi az alternatíva? Melyik az a politikai és gazdasági erőtér, amelyiknek alternatívája van?

Mondjuk rá a V4-ek helyett a V6-ok…

– Jó, de a V4-ek is tartoznak valahová, s ezek közül az országok közül egyik sem akar az unióból kilépni. A másik, nekem meggyőződésem, és erről szólt a miniszterelnöki beszéd is, hogy az EU-nak változnia kell. Így nem tud megmaradni, merthogy mindenfajta nehézséggel terhelt. Azt hiszem, Európában ez nem kérdés, csak az, hogy milyen irányban változik. Ebben Szerbiának is megvan a maga szerepe, és alakítani kell azt az Európai Uniót, amely bizonyos irányban mozog. Szerbiának azok az országok a természetes szövetségesei, amelyekkel történelmileg folyamatosan közelségben volt, amelyekkel a történelemben együtt alakult a sorsa, s ez a térség az, amelyet most Nyugat-Balkánnak és Közép-Európának neveznek. Szerbia csatlakozása egyrészről önmaga átalakítása, másrészről pedig az európai folyamatokban való szerepvállalás. Hogy a mostani köztársasági elnökünket ki szereti, vagy ki nem, milyen a viszonyulása a mostani teljesítményével és a múltban általa képviselt ötletekkel, mindentől függetlenül úgy látom, hogy elsősorban neki köszönve Szerbia aktív szereplőjévé vált az európai politikai mezőnek. Ez mindenképpen jó.

Orbán Viktor az „iránytűről” is beszélt. A vajdasági magyaroknak mi lehet az iránytűje, merre mutat az elkövetkező 5–10 évben?

– Nem mernék arra vállalkozni, hogy ilyen időtartamra határozzak meg részletekbe menő elképzeléseket. Nekünk továbbra is az az alapvető érdekünk, hogy a saját szülőföldünkön közösségileg és egyénileg is boldoguljunk. Ez az alfa és ómega, a soha meg nem kérdőjelezhető célkitűzés és feladat mindannyiunknak. Szerintem ezzel kapcsolatban jobbak az esélyeink, mint mondjuk rá egy évtizeddel ezelőtt voltak, köszönve annak a fordulatnak, amelyet Szerbia tett az elmúlt 16–17 évben, és nem utolsósorban annak a fordulatnak, ami Magyarországon és a régióban történt.

GYERMEKVÁLLALÁS

A miniszterelnök úr 2030-ig terjedő tervei közül talán az a legfontosabb, hogy megfordítja a népesedési mutatót. Vajdaságban hatványozottan kell ezért tevékenykedni. Mit lehet tenni ebben a komplex helyzetben?

– Szerintem a mostani folyamatok két részből tevődnek össze: az elvándorlás problémájából és a klasszikus demográfiai jelenségből, a gyermekvállalás problémájából. Ezeket az ügyeket kisebbségi politikaként, vagy klasszikus nemzetpolitikaként önmagában nem lehet kezelni. Ez egészen biztosan meghaladja azokat a ráhatási lehetőségeket, amikkel mi bírunk. Egy részről azt tartom fontosnak, hogy Szerbiában a bérek növekedjenek, s erre van esély, mert ha máshol is megtörténhetett, akkor nálunk is megtörténhet. Hogy mindez milyen dinamika szerint fog bekövetkezni, az egy másik kérdés. Ezért volt fontos, hogy mi terhet vállaltunk az ország költségvetési és pénzügyi stabilizálásában. Tudtuk, hogy ezek az intézkedések enyhén szólva nem népszerűek, de ha a családi gondolkodásunkból indulunk ki, akkor az ember nem szorítja meg saját nadrágszíját, ha megszorul a család? Otthon is ezt csináljuk, hogy jobbuljon a helyzet. Az egyik kitörési pont tehát az lehet, hogy változnak az átlagkeresetek, csak azt látom, hogy akik hozzánk jönnek, és vállalatokat, gyárakat hoznak létre, még mindig abban a meggyőződésben élnek, azért kell ide jönni, mert jól képzett és olcsó a munkaerő. Viszont azt is látom, hogy gondjaik akadnak a munkaerő biztosításával, ami azt fogja eredményezni, hogy felfelé kell nekik srófolni a fizetéseket. Ez versenyt idéz elő, s ez a munkavállalók szempontjából igen fontos. A másik eleme a dolognak a demográfiai ügy klasszikus kezelése. Erről sokat kell beszélni, de ebben a pillanatban gusztustalan volna, függetlenül attól, hogy mennyire jelen van a téma. Azzal ostorozni az embereket most, hogy vállaljanak több gyereket ilyen körülmények mellett, amikor az elmúlt 30 évben teljesen legatyásodtunk, nem illendő. A témát azonban az asztalra kell tenni, így ősszel Zentán tervezünk egy konferenciát, amiről pont itt, Tusnádfürdőn állapodtunk meg az illetékesekkel. Emellett az emberek egzisztenciális megerősítéséért tehetünk még. Ezt szolgálja a gazdaságfejlesztési program, s azért vállaltunk kormányzati szerepet, hogy az emberek biztonságát is erősítsük. Nagyon fontos, hogy Magyarország erős és befolyásos legyen a térségben, mert kormánya nemzetben gondolkodik, aminek része vagyunk magunk is.

Sokan úgy látják, hogy Szerbia előrelépésében óriási gond Koszovó. Ön lát esélyt arra, hogy ezt a gordiuszi csomót átvágja valaki?

– Függetlenül attól, hogy ez befolyásolja a mi sorsunkat is, azt gondolom, hogy ebben a kérdésben nekünk nagyon-nagyon visszafogottnak, mértéktartónak és korrektnek kell lennünk. Ezért nem nyilatkoztam soha erről a kérdésről, és most sem fogok. Viszont most látok rá lehetőséget. Ez a kérdés meghaladta a szerbiai belpolitikai horizontot. Ez globális kérdéssé vált, s azt látom, hogy a szerb köztársasági elnök is abba az irányba tolja az ügyet, hogy egy olyan, mindkét fél számára elfogadható megoldás szülessen, amelyre nemzetközi garancia lenne.

A választások felemlegetése ezért történik?

– Szerintem a választások ezt az ügyet nem vinnék előre. Ebben a pillanatban Szerbia belső stabilitása, belső ereje az, ami az ügyet előre tudja vinni, s ilyen szempontból fontos a politikai stabilitás. Ezért támogattuk az elnökválasztás során Vučićot. Elemi érdekünk, hogy Szerbia politikailag stabil legyen, s hogy folyamatosan tudjon foglalkozni azokkal az ügyekkel, amik nem hogy már a körmünkre égtek, hanem már a hónunk aljáig érnek.

KONZULTÁCIÓ

Orbán Viktor miniszterelnök úr úgy fogalmazott, hogy újjá szeretné építeni a Kárpát-medencét. Ebben mi, vajdasági magyarok is alaposan érdekeltek vagyunk. Az elmúlt évek támogatási rendszere igen sikeresnek bizonyult, óriási túljelentkezés van, mindenki újra lát valami esélyt a vállalkozásának, gazdaságának továbbfejlesztésére. Lehet-e ezt még fokozni, bővíteni és lehet-e ez visszatartó erő a kivándorlás terén?

– Nemcsak, hogy lehet, hanem kell is, hogy az legyen. Ha valamivel lehet tevőlegesen tenni az elvándorlás ellen, az emberek gazdasági, szociális és egzisztenciális helyzetén javítani, akkor az többek között ez. Az elmúlt három-négy napban szervezett rengeteg panelon is gyakorlatilag minket hoztak fel etalonként, példaként. Ez számomra azért fontos, mert azt bizonyítja, tudunk úttörők lenni, függetlenül az elvándorlástól, függetlenül a lélekszámtól, s függetlenül attól, hogy sokan siratnak és elsirattak bennünket. Megvan az a felnövekvő generáció, amely ezt fontosnak tartja, amely ezt szakmailag kezelni tudja, s mindehhez megvan az anyaországi támogatás. A számok nagyon impozánsak, s kb. egy hónapja megállapodtam a magyar miniszterelnökkel – s ez a megállapodás a napokban is folyamatosan megerősítést nyert –, hogy ezt a folyamatot folytatni tudjuk. Lesznek olyan elemei a programnak, amelyeket ismételgetni tudunk, mint például a házvásárlás, de lesznek olyan elemei is, amelyek még nem voltak, de megfelelnek majd a rendszer továbbépítési igényének, illetve az emberek szükségleteinek. Ezt az egész rendszert nem úgy működtettük, hogy ültünk egy besötétített teremben, és kigondoltuk, mit kellene csinálni, hanem folyamatosan beszéltünk az emberekkel arról, hogy ők mit hogy látnak, folyamatában módosítottuk a rendszernek a különböző elemeit. Kora ősztől is ez várható a 2019-től induló ciklus tekintetében. Egészen biztos, hogy azzal a több ezer emberrel, akik sikeresen pályáztak, megtaláljuk a módját, hogy találkozzunk, és megkérdezzük tőlük, milyen tapasztalataik vannak, és annak tükrében, amit eddig csináltak, hogyan látják a továbblépés lehetőségeit. Az az érdekünk, hogy olyan programot működtessünk, amely az emberek érdekeit szolgálja. Ezt pedig csak úgy lehet csinálni, hogy az ember odafigyel arra, ki mit mond.

Az eddigi támogatások az emberek, vállalkozások, gazdaságok megerősítéséről szóltak. Van-e olyan, amely a magyarlakta települések megsegítéséről szólna? Merthogy Zentára, Magyarkanizsára, vagy akár Adára is ráférne egy „löket”.

– Van ezzel kapcsolatban egy közös gondolkodás, amelynek az elemeit ebben a pillanatban nem tartanám még célszerűnek elmondani, mert egy alakuló fázisban lévő elképzelésről van szó. A lényege az, hogy azt a tervet, amelyet a magyar kormány a magyarországi modern városok és falvak kapcsán futtat, annak némely elemét át tudnánk hozni a határon túlra is. Ebben érdekeltek vagyunk, mert a családok és a vállalkozások anyagi megerősítése mellett elemi érdekünk, hogy az a közeg, amelyben élünk, hasonlítson azokhoz a közegekhez, amelyekben Európában élnek az emberek. Itt gondolok a kulturális, infrastrukturális és minden más szolgáltatásokra.

Globalizáció. Mindannyiunkra rátelepedett. Lehet ez ellen tenni valamit?

– Szerbia egyfajta felvonulási területe a különböző globalizációs érdekeknek. Itt nem csak a nagytőkéről van szó, amely adott pillanatban jó is lehet, mert munkahelyeket teremt, de a globális politikai erők megjelenési poligonjává is vált. Meg kell találni az összhangot a partnerépítés és a függetlenség kérdése között. Ez azonban meghaladja egy kisebbségi pártpolitikus feladatkörét, függetlenül attól, hogy minderről természetesen van véleményem.

GENERÁCIÓVÁLTÁS

Azt gondolom, hogy minden értelmes ember tapsolt akkor, amikor Magyarország kiebrudalta az országból a Nemzetközi Valutaalapot, viszont azt látjuk, Szerbiába meg rendszeresen jönnek a képviselői. Kapunk mi kölcsönöket, de azért komoly elvárások is vannak. Nem lesz a végén ebből baj?

– Már most baj van. Mármint olyan értelemben, ha az ember a hitelezők kezében van, akkor sok mindennek meg kell felelni, többek között a hitel-visszafizetés kötelezettségének, és ez rengeteg erőt, erőforrást visz el a költségvetésből, más ügyek kezelése terhére. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a gazdaságpolitika, a pénzügyi politika, az adópolitika alakításában, a foglalkoztatás kérdésében a satunak a karja a bankoknak, a valutalapnak, a hitelezőknek a kézében van. Ez egy kiszolgáltatott helyzet. Ezek pénzintézmények, s a szociális érzékenység náluk esetleg csak karácsonykor jelenik meg. Jó volna, ha mi is ki tudnánk fizetni őket, de nem tudjuk, még időkorlátokban sem. De ez is egy folyamat, s ha másnak sikerült, egyszer majd Szerbiának is sikerülhet.

Bevallom, a globális európai politikai kérdések kapcsán nekem szimpatikus a V4-ek álláspontja. Mennyire lát lehetőséget arra, hogy ez a szövetség kibővüljön?

– Őszintén, szerintem ennek a formális lehetősége jelenleg nincs meg, de még szándék sem. Ami új, és sokkal lényegesebb, az a nyitottság és az együttműködés azokkal az országokkal, amelyek ebben a pillanatban nem tartoznak a V4-ekhez. Viszont azok az erőteljes jelzések, hogy Szerbiát nem balkáni országként élik meg, hanem közép-európaiként, számunkra jó, mert azt jelenti, hogy a stratégiaalkotásnak, a szálak összefűzésének nem a szemlélői fogunk lenni, hanem az alkotói. Számítanak ránk. Ennek nincs jobb bizonyítéka, mint hogy a legmagasabb kormányzati egyeztetések folynak biztonságpolitikai, energetikai, gazdasági és a jó isten tudja, milyen más témákban.

Orbán miniszterelnök úr úgy fogalmazott, lejárt a ’68-as nemzedék ideje, és jön a ’90-es generáció. Szerbiában talán egy kicsit másként volt, de Ön miként látja a „stafétabot átadását”?

– Én úgy értelmeztem ezt a miniszterelnöki mondatot, hogy egy más értékrend mentén kellene alakulnia Európa jövőjének. A rendszerváltást követő új ideológia mentén. Meglátjuk, mi lesz a következő évben. Számunkra az lenne a fontos, hogy egy masszív erőtér alakuljon ki az Európai Parlamentben, egy kereszténydemokrata jobbközép beállítottságú erőtér, és hogy minél gyorsabban átessünk azon az átalakuláson, amelyen az EU át kell, hogy essen. Ez nemcsak Magyarország érdeke, hanem nemzeti érdek is, a mi érdekünk. Ezen a téren véleményem szerint nincsen különbség a magyar és a szerb kormányzat véleménye között. Ez megnyugtató felismerés. Nekünk az a dolgunk, hogy annál az asztalnál üljünk, ahol a döntéseket hozzák, hogy el tudjuk mondani az érdekeinket. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, elengedhetetlen a politikai erő. Azt pedig nem a politikai párt elnökének a tekintélye biztosítja, hanem az a közösségi támogatás, ami egy párt mögött van. Az a választói bizalom és támogatás, ami a politikai erő mögött van. Ezért vajdasági magyar érdek, hogy a VMSZ egy erős párt legyen. Ha nem így lesz, lehet, hogy egyesek tapsikolnak és örülnek, viszont mindannyian belepusztulunk.

Elnök úr, köszönöm a beszélgetést!

– Én is köszönöm.

Szerző: 
Magyar Szó, Laták István