You are here

Szerbia 2025-ös európai uniós csatlakozása még tartható - mondta a Pannon Televízió Szubjektív című műsorának strasbourgi felvételén Deli Andor. A teljes beszélgetést szombaton láthatják 17 órától.

A vajdasági származású fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, több területen is előrelépés szükséges ahhoz, hogy Szerbia elnyerje az EU tagságot. Hozzátette, amennyiben a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd felgyorsulna, abban az esetben Szerbia uniós integrációja is gyorsulhatna. Az EP-képviselő az EU hét éves pénzügyi tervének a kidolgozásáról és ennek keretében az IPA határon átnyúló programokról is beszélt. 

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz-KDNP (VMSZ): „Sajnos az Európai Bizottság ebben nem gondolkodott jól, amikor a tervezetet kidolgozta, mert csak három százalékosra hagyta volna a keretösszeget, ellentétben az eddig négy százalékkal.

Tehát az összes IPA pénznek csak a három százalékát akarta határon átnyúló projektekre szánni, az eddigi négyhez viszonyítva. Épp amiatt, mert fontos, jól működő, az unió hírnevét viszi, vizibilitásában segítenek, én azt gondolom, hogy jogos elvárása az, hogy ez ne csökkenjen, hanem inkább növekedjen ez a fajta támogatás, úgyhogy módosításokat is adtam be, öt százalékra szeretném növelni a pénzügyi keretet a határon átnyúló projektek esetében.”

 

Szerző: 
Pannon RTV