Ugrás a tartalomra

A dátumról csak pénteken

A Miniszterek Tanácsa nem fogalmazott meg konkrét javaslatot Szerbia vonatkozásában – Szinte már teljesen biztos, hogy Németország egyelőre nem tűzné ki a dátumot

Guido Westerwelle német külügyminiszter tegnap bejelentette, hogy az Európai Unió Tanácsa nem fogalmaz meg javaslatot a tagfelvételi tárgyalások megnyitásáról Szerbiával. A vonatkozó döntés az Európai Tanács június 28-i ülésén születik meg.

A folytatásban Westerwelle újfent a Belgrád és Pristina kapcsolatát rendező brüsszeli megállapodást méltatta. A dokumentum alkalmazása a tervekkel összhangban zajlik, mondta Westerwelle, majd hozzátette, hogy a Miniszterek Tanácsának luxemburgi találkozója után rögvest tájékoztatja a német Bundestag képviselőit az EU külügyminisztereinek Szerbiával kapcsolatos meglátásairól. Egy biztos, Németország hivatalos álláspontja az, hogy Szerbia legkorábban 2014 januárjában kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, hangsúlyozta Westerwelle.

Az Európai Unió Tanácsához közeli tisztségviselők egyike neve elhallgatását kérve azt nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek, hogy azért nem javasoltak a külügyminiszterek konkrét dátumot, mert nem tudtak közös nevezőre jutni ebben a témában. A Szerbiával kapcsolatos hangulat azonban kiemelkedően pozitív volt, többségében mindenki elismerte, hogy a belgrádi vezetés szinte hihetetlen lépéseket tett meg, nyilatkozta a tisztségviselő.

Nem hivatalos értesülések szerint az EU-tagállamok egy része már októberben megkezdené a tárgyalásokat Szerbiával, Németország azonban állítólag ragaszkodik a januári dátumhoz.

NÉMETORSZÁG: NEM LESZ KONKRÉT DÁTUM

Összhangban állt Westerwelle nyilatkozatával Andreas Schockenhoff, a német hatalmi CDU külpolitikai szakértőjének fejtegetése, amelyből kiderült, hogy bár a Bundestag feltehetőleg elismeri Szerbia kedvező lépéseit, a konkrét dátum kitűzését azonban feltételekhez köti. A soron következő EU-csúcson még nem kell dátumot kitűzni Szerbia vonatkozásában, szögezte le Schockenhoff a Der Tagesspiegelnek nyilatkozva, valamint hozzátette: „Arra számítunk, hogy Angela Merkel kancellár ezt az álláspontot fogja képviselni az EU-csúcson.”

– Csütörtöki ülésén a Bundestag arra utasítja majd a német kormányt, hogy az EU-csúcson támogatásáról biztosítsa Szerbiát a Koszovóval folytatott párbeszéd tekintetében, zöld jelzést adjon a balkáni országnak, ugyanakkor a konkrét dátum kitűzését, amikor Szerbia megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, még ne támogassa. A konkrét dátumot csakis akkor lehet kitűzni, ha Szerbia teljes egészében végrehajtja a brüsszeli megállapodás alkalmazásáról szóló megállapodást.

Ez azt jelenti, hogy Németország szerint az EU-nak meg kellene nyitnia a tagfelvételi tárgyalásokat Szerbiával, ugyanakkor ez csak akkor lehetséges, ha megvalósul a brüsszeli megállapodás. A Romániával és Bulgáriával kapcsolatos tapasztalatok arra kényszerítik az uniót, hogy a tagjelölt országok tekintetében csakis akkor bólintsanak rá az integráció újabb ajtajának megnyitására, ha a tagjelölt országok szigorúan teljesítik a folyamat során meghatározott feltételeket. Mindennek ellenére el kell ismernem, hogy az új összetételű kormány jó úton halad és az előző összetételű államvezetéssel ellenben jól teljesít. A Belgrád és Pristina közötti brüsszeli megállapodás igazi szemléletváltást jelképez, hiszen ebben ismeri el Szerbia először Koszovót önálló szubjektumként – fejtette ki a Schockenhoff.

Theresia Töglhofer, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) képviselője viszont úgy véli, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha az EU nem határozza meg a tárgyalások megnyitásának dátumát. Az EU-nak és Németországnak nagyon óvatosnak kell lennie, nehogy a szerbiai társadalom úgy érezze, hogy zsarolják országukat, figyelmeztetett Töglhofer, mondván, hogy az EU hitelessége forog kockán.

Töglhofer szerint az EU-nak meg kellene engednie, hogy Szerbia lépésről lépésre rendezkedjen be az új helyzetre, hogy Koszovó már nem az ország része.” A külügyi szakértő a folytatásban szintén az új összetételű szerb kormányt dicsérte.

– Bár a szerb kormány tagjai korábban nacionalista elveket vallottak és Slobodan Milošević szolgálatában álltak, munkájukért mégis elismerés illeti őket. Tomislav Nikolić köztársasági elnök, aki egy évvel ezelőtti megválasztása után igencsak ellentmondásos jelzéseket küldött a Nyugat és a Szerbiával szomszédos országok irányába, időközben megértette, hogy a szerbiai társadalom többsége az európai integrációt támogatja. Diplomáciai szempontból azonban elsősorban Ivica Dačić miniszterelnök teljesített kiemelkedően.

Aleksandar Vučić kormányfő-helyettes ma már szintén visszafogottabban lép fel, mint egy évvel korábban. Mindennek mentén egyértelmű, hogy a szerb államvezetés elismerte: semmiféle befolyása és hatásköre nincsen Koszovóban. Az is világos a szerb kormány számára, hogy senki nem nézi el neki, ha nem alkalmazza a brüsszeli megállapodást. Mindennek függvényében jók az esélyek arra, hogy 2014 elején Szerbia megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat – értékelte Töglhofer.

„TÁRGYALÁSOK MÉG AZ IDÉN”

Carl Bildt, Svédország diplomáciai vezetője már az EU külügyminisztereinek ülését megelőzően bejelentette, hogy a konkrét dátumot még nem tudja meg Szerbia. Bildt ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a pénteki EU-csúcson az unió állam- és kormányfői zöld jelzést adnak Szerbiának.

– Remélem, hogy képesek leszünk zöld jelzést adni Szerbiának és Koszovónak is. Ezzel mindkét felet a brüsszeli megállapodás alkalmazásának folytatására bátorítanánk. Ma nem hallanak pontos dátumot. Ugyanakkor hiszem, hogy Szerbia még az idén megkezdheti a tagfelvételi tárgyalásokat – nyilatkozta Bildt.

Ugyanebben a hangnemben nyilatkozott az ülést megelőzően Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere, aki szintén odaítélné Szerbiának a dátumot.

Szerbiának a tagfelvételi tárgyalások megkezdésének dátumát, Koszovónak pedig a Stabilizációs és Társulási Megállapodásról folytatott tárgyalás megkezdésének dátumát kellene megtudnia, mondta Asselborn, majd meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia még az idén megkezdheti a tárgyalásokat.

Heinz Wilhelm, Németország szerbiai nagykövete Belgrádban erősítette meg, hogy a végső döntést a csatlakozási tárgyalásokról az Európai Tanács hozza meg pénteken. Az EU tagállamai abban mindenféleképpen egyetértenek, hogy Szerbia az utóbbi időszakban jelentős lépéseket tett meg, emelte ki Wilhelm.

François-Xavier Deniau, Franciaország belgrádi nagykövete meg van róla győződve, hogy Szerbia néhány év múlva az EU tagállama lesz. Arra is jók az esélyek, hogy Szerbia ezen a héten megtudja a dátumot, amikor megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, mondta Deniau, majd hozzátette, hogy Franciaország szerint Szerbiának idén decemberben kellene megnyitnia a tárgyalásokat. Ha ez megtörténik, az nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is előnyös lesz, hiszen a külföldi beruházók nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat Szerbiában, értékelte a francia nagykövet, majd pozitív példaként említette Szlovákiát, amely ország iránt 80 százalékkal növekedett a külföldi beruházók érdeklődése, miután belépett az unióba.

Ivica Dačić szerb miniszterelnök szerint semmi nem indokolhatja, hogy az EU illetékesei ismét elhalasszák a döntést a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. Ha mégsem lesz dátum, akkor megkérdőjelezhető lesz az EU és Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselői hitelessége, fejtette ki Dačić, aki valamivel korábban megállapította, hogy ha Szerbia nem nyeri el a dátumot, akkor egész egyszerűen becsapták.

– Nincsen szükségünk újabb átmeneti időszakra. Igazságtalanság lenne, ha a konkrét dátum kitűzésére egy következő EU-csúcson tértének vissza. Szerbia őszinte partner. A csatlakozási tárgyalások megnyitása dátumának kitűzése hátszelet adna a szerb államvezetésnek a brüsszeli megállapodás alkalmazásához. Szerbia számára elfogadhatatlan lenne, ha mondjuk újabb hat hónapot kellene várnia a dátumra. Ezzel csak gyarapodnának a nehézségek, amelyek már egyébként is jellemzik a brüsszeli megállapodás alkalmazását – magyarázta Dačić.

A szerb miniszterelnök értesülései szerint egyébként megtörténhet, hogy az EU állam- és kormányfői pénteken úgy fogalmaznak majd vonatkozó határozatukban, hogy legkésőbb idén decemberben tűzik ki a konkrét dátumot Szerbia számára.

Aleksandar Vučić kormányfő-helyettes továbbra sem bátortalanodott el és abbéli reményének adott hangot, hogy Szerbia pénteken megtudja a konkrét dátumot, amikor megkezdheti az EU-val a tagfelvételi tárgyalásokat. Vučić nem hiszi, hogy az EU újabb feltételekhez köti a dátumot. Ha mégsem lesz dátum, akkor az egyedül valakinek a politikai akaratával magyarázható és nem azzal, hogy Szerbia esetleg nem teljesített megfelelően, szögezte le Vučić.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, P.E.