Csináljuk, mert muszáj
A bácsfeketehegyi Tóth Lajos és családja már csaknem 15 éve foglalkozik dohánytermesztéssel. Az első néhány év beruházása most kezd megtérülni. A fizikai erőfeszítést igénylő munka nagy részét a család végzi, csak a szedésben van szükségük segítségre.
Az utóbbi években jelentősen kisebb a dohánnyal beültetett terület Kishegyes községben. Bácsfeketehegyen mindössze három család foglalkozik ennek az ipari növénynek a termesztésével. Tóth Harangozó Vera dohánytermesztő ennek okát a következőkben látja:
-- A feldolgozóüzemek mostohán bántak a termelőkkel, kedvezőtlenül osztályozták a terményt, ezenkívül nem fizettek idejében. Néhány évvel ezelőtt például szeptemberben fizették ki az előző évi termést, holott decemberben vagy januárban kellett volna. Ez bizony kihatott a termelési kedvre, a gazdák ugyanis számítottak a pénzre, és ennek híján nem ruházhattak be, azonkívül a bizalmuk is megrendült. Tavaly, amikor a nagy szárazságok miatt a többi növénnyel együtt a dohány sem remekelt sem mennyiségben, sem minőségben, a remélt összegnek csak alig a negyedét kaptuk meg.
Ez azért megviseli az embert. Mert hisz a munka és a befektetés ugyanannyi volt, mint korábban. Ennek ellenére csináljuk, nem inogtunk meg. Gyakran kérdezgetik tőlünk a faluban: annak ellenére is dohányozunk, hogy a tavalyi évet szinte haszon nélkül zártuk? A válaszom igen, mert mi erre a termelésre álltunk rá. Az évekkel ezelőtt elkezdett folyamatos beruházás miatt pedig most már muszáj ezt csinálnunk.
A dohánygyárak legtöbbje, tisztelet a kivételnek, kihasználja monopolhelyzetét, és elég furcsán osztályozza a terményt. Így a termelőknek nem marad más hátra, mint hogy váltsanak. Tóték sem tettek másként.
-- Évekkel ezelőtt, még a kezdetén, Csókára szállítottuk a dohányt, de elégedetlenek voltunk az osztályzással, ezért felvásárlót váltottunk. Immár harmadik éve Palánkán adjuk át a termést. Az ár, az ugye mindenhol egyforma, az viszont nem mindegy, hogy mikor fizetnek, és hogy a dohányt hogyan osztályozzák. Elsősorban ugyanis ettől függ a családunk bevétele.
Korábban Bácsfeketehegyen több mint 10 holdon termesztettek dohány, mára már csak a legkitartóbbak foglalkoznak ezzel az ipari növénnyel.
-- Az utóbbi öt évben jócskán megcsappant a dohánnyal beültetett terület, így az idén a három termelő mindössze 3 hold 6 kvadráton termeszt Burley fajtát, ebből a miénk 2 holdnyi. A gyár biztosította a palántát, már el is ültettük, a hűvös és csapadékos időjárás megfelelt neki.
A feldolgozóüzem egyébként műtrágyáról és növényvédő szerekről is gondoskodik, ha szükség lesz rá. De ezzel csínján kell bánni, mert az árát a gyár a termény átadásakor lefogja.
Az ültetés gépesítve van, de a szedés, az kézzel történik, és ehhez nem elég a családi összefogás.
-- Kezdetben igen nehéz volt alkalmi munkást találni, még annak ellenére is, hogy a faluban igen sok a munkanélküli. Volt, aki meg is sértődött közülük, amikor a szedésben munkát kínáltam neki. Akkor döbbentem rá, hogy az emberek egy része bizony nem szeret dolgozni. Mára azonban sikerült egy jó kis csapatnak összeállnia.
Tanítónők és óvónők dolgoznak velem. Nekik a szünetben jól jön egy kis mellékkereset, nekünk pedig nélkülözhetetlen a segítségük.
Szerbiában 2008 óta nem támogatják a dohánytermesztést. A bejegyzett termelők a területalapú támogatáson kívül semmire sem számíthatnak. Gazdálkodni pedig kell, beruházni úgyszintén.
