Ugrás a tartalomra

A bányászat után a legnehezebb mesterség

Favágók között a IX. Erdészeti Találkozón

Elnézem a Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalat által szervezett IX. Erdészeti Találkozó versenyzőit, és  megállapítom, hogy nincs köztük túlsúlyos, mindegyikük karcsú, izmos, erős ember. Ez azzal magyarázható, hogy megvan a napi nyolcórás testedzésük. Biztos nagyon egészségesek lehetnek a sok mozgásnak és a friss levegőnek köszönhetően – gondolom magamban. Hallom, hogy egy csapat tagjai magyarul beszélnek, így nyomban odamegyek hozzájuk, s megkérdezem tőlük, hogy szeretik-e a mesterségüket. Egyszerre hárman is válaszolnak:

– Mi más választásunk van, szeretni kell, ebből élünk.

– Ahogy elnézem, igen nehéz a munkájuk.

– Bizony, nehéz a favágás – mondja a bezdáni Nagy János, a legidősebb favágó –, a bányászat után ez a legnehezebb mesterség. Nem véletlen, hogy a favágók korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba, egy évre 15 hónapot számolnak nekünk. Jómagam már 28 évet ledolgoztam a favágók között, de ehhez legalább hét évet hozzászámíthatok, úgyhogy lassan nyugdíjba készülök – így a fiatalos kinézetű favágó, akinek fia, az ifjabbik Nagy János ugyanabban a csapatban vesz részt az erdészeti találkozón. Velük van még  Mártin Alekszandar csapattársuk Monostorszegről, valamint a Szilágyiról való Slađan Milinović és a csapatkapitány, Nikola Grujić. Nem először versenyeznek ilyen felállításban, de arra panaszkodnak, hogy nem tudtak kellőképpen felkészülni a megmérettetésre, mert nagyon sok a munkájuk, nem volt elegendő idejük a versenyszámok gyakorlására.

Persze akadnak olyan mutatványok, amelyek napi munkájuknak a része, például a fűrész összerakása vagy a láncforgatás, viszont az úgynevezett kombinált vágást vagy a deszkaszabdalást, amit az úgynevezett sündisznónyírás követ, ritkán gyakorolhatják. Az utóbbi a legérdekesebb, egy meglehetősen hosszú farönkre sűrűn henger alakú léceket építenek be, és ettől a rönk úgy néz ki, mint a sündisznó tüskéi, s ezeket kell a versenyzőknek a szabályoknak megfelelően pontosan levágniuk. A verseny helyett azonban beszélgessünk a hétköznapokról, és derítsük ki, miért nehéz munka a favágás?

– Munkánkat leginkább a páncélnadrág nehezíti meg, már vagy tíz éve, az európai uniós feltételeknek eleget téve hordjuk télen-nyáron ezt a jó néhány kilót nyomó pantallót, amely 35–45 fokos melegben szinte elviselhetetlen. Persze a baleset-megelőzés céljából viseljük, emellett véd bennünket a lánctól, ha leszakad a fűrészről, de az apróbb röpködő fatörmeléktől nem nyújt védelmet, az igencsak megcsípi a lábunkat – veszi át a szót Martin Alekszandar.

– Mi tartozik még a favágó felszereléséhez?

– A védőbakancs, amelynek az orrában vas van, a kesztyű, amely véd a vibrációtól, a fülvédő, a hálós bukósisak. A felsorolt felszerelést minden reggel magunkra öltjük, és kiegészítjük fűrésszel, fejszével, benzines kannával, ékkel, valamint kulccsal. Viszünk magunkkal  ivóvizet és elemózsiát is. Az a szabály, hogy négy órán át vágjuk, fűrészeljük a fát, és négy órán át rakjuk össze, amit kivágtunk. Így telik el a mi nyolcórás munkaidőnk – folytatja az idősebb Nagy János.

– Honnan tudják, hogy melyik fát kell kivágniuk?

– Nem vághatunk ki összevissza minden fát, csupán a mérnökök által megjelölteket. Ők sokszor jó előre, körülbelül 1,20 centis magasságban lenyesik a kérgét a fának, és fekete festékkel megjelölik, így az úgynevezett ürítéskor, amikor egyik-másik fát vágjuk ki, ez az útmutató. A tiszta vágás esetén az egész erdőrészt megjelölik. Amikor sürget bennünket a határidő – mert szállításra vágjuk a fát – bizony erőltetettebb menetben dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy több napon át, de utána szabadnapot kapunk – folytatja az iménti beszélgetőtárs, majd hozzáteszi, hogy évente 1200–1300 köbméter fát vágnak ki. Bizony, ha erre visszagondol,  meglehetősen megerőltető feladat.

– Mikor a legnehezebb dolgozni?

– A favágónak, mint a bányásznak, mindig nagyon megerőltető a munkája, de talán a nyarat viseljük legnehezebben el a hőség miatt. A nyolc óra alatt legalább két liter vizet megiszunk, s így fölszerelkezve szinte elviselhetetlen a hőség. Amikor még nem vezették be a páncélnadrágot, voltak olyan favágók, akik szoknyában dolgoztak, hogy könnyebben kibírhassák a nagy meleget. Tulajdonképpen a tél számunkra a legjobb időszak, nincs se szúnyog, se meleg, se fű. A tölgyfát télen szabad vágni. Arra mifelénk, Bezdán könyékén, a tölgyön kívül sok más fát is kivágunk, van például egy 130 éves cserfánk, de még Mária Terézia idejéből is maradtak meg fák.

– Ahogy beszél a mesterségéről, úgy tűnik, szereti a favágást.

– Az ember ennyi idő után megszereti, de azért érzem, hogy tönkretesz bennünket a sok vibráció, amit a motorfűrész miatt elviselünk, a kéz, a hát, de főleg a csukló sínyli ezt meg. A kilenckilós motorfűrész nem könnyű munkaeszköz.

– Mindig az fúrta az oldalamat, honnan tudja a favágó, hogy merre fog dőlni az általa kivágott fa. Talán kötéllel húzzák, mint ezt a filmekben láthatjuk?

– Dehogy – hahotázik az idősebb Nagy János –, nagy tapasztalattal rendelkezünk mi, először megsaccoljuk a fát, hogy merre van a dőlés szöge, mert mindegyiknek van, vagy ékkel megjelöljük, és utána kezdünk a fűrészeléshez, így éppen arra fog dőlni, amerre óhajtjuk.

A Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalat a Delibláti-homokpuszta közepén, óriásfenyvesekkel övezett Čardak nevű vállalati üdülőközpontban tartja meg minden évben az erdészek és favágók találkozóját.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Varjú Márta
Többi hír