„Az eddig elért eredményeket nem szabad kockáztatnunk”

— mondja Pásztor István tartományi házelnök, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

* Már csak néhány nap van hátra a választásig. Mire számít? Folytatódhat-e a megkezdett együttműködés?

— Úgy látom, elég nagy az esélye annak, hogy a választás egykörös legyen, és hogy a mostani kormányfő, akit a koalíció támogat, az első fordulóban nyerjen. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy mozgósítsuk az embereket, hogy éljenek a szavazati jogukkal, és arra is biztatjuk őket, hogy a koalíció jelöltjére, Aleksandar Vučićra szavazzanak.

Ezt elég erőteljesen tesszük, mert meggyőződésünk, hogy ez egy racionális döntés, mely megerősíti a vajdasági magyar közösségnek a szerbiai társadalmon belüli pozícióját, egyúttal azt a koalíciós megállapodást is, amelyet a VMSZ tavaly írt alá, mert így van esélye annak, hogy a koalíciós szerződés elemeit ebben a kormányzati ciklusban meg tudjuk valósítani. Nem volt nagy dilemmánk azzal kapcsolatban, hogy milyen döntést kell hoznunk. Az politikailag teljesen irracionális döntés lett volna, ha a VMSZ — úgy, mint az előző elnökválasztásokkor — saját jelöltet indít.

Amikor jelöltünk volt, akkor az azért indult, hogy egy második körös támogatás fejében alkupozícióba jussunk. Nekünk ez most, ebben a pillanatban nem szükséges, mert most nem alkupozícióban vagyunk, hanem megállapodásban, és az az érdekünk, hogy a koalíciós megállapodást meg tudjuk valósítani.

Másrészt azért sem volt kérdés, hogy kit támogassunk, mert az összes jelölt közül — függetlenül attól, hogy tudom, Vučić személye mennyire megosztó — az ország, a régió stabilitása végett, az ország rendbehozatala szempontjából, a mi érdekeink vonatkozásában is csak az a racionális döntés, ha őt támogatjuk, és az a jó végkifejlet, ha az első fordulóban nyerni fog. Szeretnék világosan beszélni, a kampányban is folyamatosan ezt tesszük: mi pontosan emlékszünk az elmúlt huszonöt évre.

A jelöltek közül mindenkinek van múltja, csak van, akiét ismerjük, és van, akiét nem. Amivel Vučićot „ütni” szokták, az a múltja. Én a szabadkai kampányrendezvényen is azt mondtam, hogy közülünk mindenkinek megvan a maga múltja és a saját emlékezete, de a döntést most nem a múlt alapján kell meghoznunk, hanem a jelen alapján és a jövőt figyelembe véve. Ha a jelen alapján, mondjuk, az utóbbi három-négy év tapasztalatai alapján döntünk, akkor azt a korrektséget, nyitottságot, készséget, amelyet Vučić folyamatosan mutatott az irányunkba, nemcsak szavak, hanem cselekedetek, lépések szintjén, egyrészről viszonoznunk kell, másrészről meg ez az érdekünk, ezért döntöttünk úgy, hogy őt támogatjuk. A kampány eddigi menete alapján azt látom, hogy a vajdasági magyar szavazók értik a helyzetet, érzik a döntésünk fontosságát, és sokan, függetlenül a fenntartásaiktól — ezeknek az elemeknek a megértése után — úgy fognak szavazni, ahogyan a VMSZ biztatja őket. Azt gondolom, hogy a VMSZ hitelessége erőteljesebben nyom a latban, mint az a fenntartás, amely az emberekben Vučićtyal szemben él.

* Ezek szerint változtak a viszonyok? A szerb—magyar és a magyar—magyar viszonyok is?

— Persze. Ha van külön olyan momentum, amely miatt ezt a döntést meg kell hoznunk, akkor az a két ország között létrejött együttműködési viszonyrendszer, melynek az egyik meghatározó alakja a miniszterelnök, a mostani köztársaságielnök-jelölt volt. Sokszor elmondtuk már, hogy a magyar—szerb viszonyok soha vagy régóta nem voltak ilyen jók, mint most. Nemcsak a két ország közötti kapcsolatra gondolok, hanem arra a tapasztalatra is, amely vajdasági magyarként ér bennünket.

A vajdasági magyar közösség régóta nem volt ennyire megbecsült része a szerb társadalomnak, és ez a biztonság, a közérzet, a haladás szempontjából igen fontos. Vajdasági-anyaországi magyar viszonyokban pedig olyan lehetőségeknek a birtokába jutottunk, amelyeket saját magunknak „tapostunk ki”. A magyarországi költségvetés teljesítőképessége lehetővé teszi, hogy az általunk megfogalmazott, nemzetpolitikailag is újszerű és a saját sorsunk, a kivándorlás lelassítása és az itt maradók mindennapjainak megkönnyítése, a gazdasági megerősödés szempontjából is nagyon fontos elemeket be tudjuk emelni. Ebben a tekintetben — más országoktól eltérően — sem az állampolgárság megszerzése tekintetében, sem a magyarországi szavazati joggal való élés, sem pedig a különféle támogatások átutalásával kapcsolatban senki nem gördített elénk semmilyen akadályt. Azt kell hogy mondjam: őrültség lenne mindezt kockáztatni.

* Talán itt kellene megemlíteni a Prosperitati Alapítványt is. Mennyiben segít ez hozzá, mondjuk, az ön által említett problémák rendezéséhez, például a kivándorlás mértékének lassításához? Vannak ilyen adatok?

— Reménykedünk benne, hogy le tudja lassítani ezt a folyamatot. Ezzel kapcsolatban is világosan szoktam beszélni, ezt teszem most is: aki végiggondolja a saját és a családja helyzetét, az egzisztenciális lehetőségeit, és úgy határoz, hogy valahol máshol próbál szerencsét, annak a döntését tudomásul kell venni.

Ez mindig fáj, de emiatt megbélyegezni, ostorozni, kevésbé szülőföldjéhez ragaszkodónak titulálni, kevésbé magyarnak megélni az embert nem szabad, sőt, bűn. Ebben az országban van egy általános szociális-gazdasági helyzet, melyet mi alapjaiban nem tudunk megváltoztatni. Nem mi okoztuk.

Hozzá tudunk járulni az állapotok javításához, és mást sem teszünk folyamatosan. Ezért vállaltunk kormányzati szerepet, ezért vagyunk tagjai a parlamenti többségnek, ezért állunk be olyan döntések mögé, amelyek az adott pillanatban fájdalmasak az emberek számára. Úgy látjuk, hogy nincs más módja az ország megerősödésének, előrehaladásának, mint az, hogy meghozzuk ezeket az áldozatokat. Ezzel a gazdaságfejlesztési programmal — melyet mi találtunk ki, mi raktunk asztalra és mi tapostunk ki, illetve melyért mi kilincseltünk — egy párhuzamos lehetőségrendszer került a vajdasági magyarok birtokába.

Több mint kilencven éve most van először az, hogy magyarnak lenni itt, Vajdaságban nem hátrány, hanem pluszlehetőség: a magyar útlevél birtokában nagyobb a mozgástér, de azoknak is pluszlehetőségük van, akik úgy döntenek, hogy itt maradnak: olyan jellegű támogatásokat igényelhetnek és kaphatnak, amelyekkel meg tudnak kapaszkodni, amelyekkel a gazdaságukat előrelendíthetik, gyorsabban tudnak fejlődni.

A vajdasági magyar politika elsődleges feladata az kellene hogy legyen, hogy azokkal foglalkozzon, akik itt maradnak és itt akarnak maradni. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkoznunk azokkal, akik elmentek, de ahhoz, hogy megteremtsük az esélyét annak, hogy esetleg visszajöjjenek, az itt maradottakat kell megerősítenünk. Ilyen szempontból fontos az, amit a Prosperitati Alapítvány által csinálunk. Az alapítvány egy eszköz, a lebonyolítás eszköze. Fontos része a történetnek, mert ha nem volna intézményi háttér, mely hatékonyan, átlátható módon, becsületesen kezeli ezeknek a pénzeknek a felhasználását, akkor „fű alatt” kellene csinálnunk.

Mindig az volt a szándékunk, hogy egy olyan rendszert építsünk fel, amely jogtiszta, megfelel a magyarországi előírásoknak — mert a támogató érdeke legalább annyira fontos, mint a miénk —, de az itteni előírásoknak is eleget kell tennie. Ezt sikerült elérnünk a Prosperitati Alapítvánnyal. Az eddigi eredmények több mint biztatóak. Mindentől függetlenül létezik egy olyan vállalkozói rétege a vajdasági magyar közösségnek, amelynek elképzelései, fejlesztési ötletei vannak, és ez az egész egy fabatkát sem érne, ha csak itt állna az a rengeteg pénz, amelyet a magyar kormány ad, ha nem volna, aki igénybe veszi.

Azt látom, hogy rengetegen vannak, akik meg akarnak kapaszkodni, itt akarnak érvényesülni, és felnőttek ehhez a lehetőséghez, tudnak pályázni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legutóbbi eredményhirdetés: a pályázók 94,4 százaléka sikerrel járt. Kb. húszmillió euró kerül a birtokukba, és ez a pénz nemcsak őket segíti, hanem a szállítóikat, a munkásaikat, a gyártókat... Elindítunk egy olyan gazdasági pörgést ebben a körzetben, amely nagy részben a magyarokat érinti, és ez tapinthatóvá válik majd. Az elmúlt tizenöt hónapban több mint hatezer támogatás került a pályázókhoz.

Ez minimum hatezer család. Ha ehhez hozzáadjuk a szállítókat, az alkalmazottakat, a családtagokat, akkor azt gondolom, hogy ez egy olyan pozitív kitörési lehetőséget hordoz magában, amely látszani fog. És ha azt a pályázatot is figyelembe vesszük, amely január 31-én zárult, és a „nagyokat” célozta meg — akik félmilliótól kilencmillió euróig pályázhattak, hogy megerősödjenek gabona- és zöldségtermesztésben, gyümölcsészetben, méhészetben stb. —, akkor azt gondolom, hogy most, május elejéig olyan folyamatok indulnak el, amelyekre később, az év második felében építeni tudunk. Azt hiszem, hogy az ezáltal befolyt 150 millió euró alapjaiban megváltoztatja majd a vajdasági magyar emberek egzisztenciális kilátásait, a vállalkozók ambícióit.

Ilyen szempontból ez egészen biztosan egy nemzetpolitikai novum. Nincs fontosabb feladat ebben a pillanatban, mint ezeknek a lehetőségeknek az istápolása, megtartása. Minden, ami ezzel szembemegy, az kalandorság, felelőtlenség. Azt látom, hogy az emberek értik ezt a helyzetet, és elkötelezettek abban, hogy ezt meg is tudjuk tartani.

* Egy kérdés erejéig még térjünk vissza az elnökválasztásra. A világsajtót is bejárta már a hír, hogy egy eddig soha nem látott, kitalált figura is versenyre kelt. Mi a véleménye a Beli-jelenségről?

— Erre már volt példa, a kérdés csak az, hogy hol hogyan „csomagolják be” ezt a történetet. Úgy látom, hogy nemcsak itt, Szerbiában, hanem régiós szinten, sőt szélesebb körben is átalakuló fázisban vannak a társadalmak. Ezt fölgyorsítja az a technológiai előrehaladás, amelyet a mobiltelefonok és a közösségi oldalak megjelenése teremtett. Rengeteg információ jut el az emberekhez, és mindig jellemző volt, de az utóbbi időben különösen, hogy csak a rossz hír a hír.

Olyan mértékben mérgezik az emberek lelkét és tudatát, hogy lassan mindent lejáratnak. Többé senkinek nincs tekintélye, sem a tanárnak, sem az orvosnak, sem a papnak, a nagyotmondás szól csak ebben a pillanatban a vagányságról. Egy értékválság kellős közepén vagyunk, és ebbe került bele a pártpolitika is. Sok ember ábrándult ki a politikából, a politikusokból, akikről folyamatosan csak a negatívumok terjednek.

A közszereplőkkel kapcsolatban most ez az alapállás. Emiatt a társadalom egy jelentős rétege elzárkózott a politikától, és amikor megjelenik egy ilyen alternatív figura — akiről azt kell mondanom, hogy komolyabb jelölt, mint a jelöltek többsége —, akkor felpezsdül az érdeklődés.

Annak ellenére, hogy hogyan öltözködik, és miket beszél, azt kell mondanom, hogy szellemes, okos és persze fiatal. Világos, hogy sok embernek felkelti az érdeklődését. De az is világos, hogy a pártpolitikától és a parlamentáris demokráciától jobb társadalomfolyamat-irányítási módszert az emberi civilizáció még nem talált ki.

Előbb-utóbb vissza kell kattannia a történetnek az eredeti kerékvágásába. Ahogyan Magyarországon volt például Kétfarkú Kutya Párt, úgy itt is lesz majd egy-egy időről időre felreppenő, „egyszeri használatra” kitalált alternatíva, legyen az akár civil szervezet, akár mozgalom vagy akár egy ilyen kitalált figura is, mint az ön által említett fiatalember. Ez része a választási rendszernek, a parlamentáris demokráciának, de nem hiszem, hogy ezen az úton lehet haladni.