You are here

A nemi egyenjogúság megvalósitásának akcióterve

A nemi egyenjogúságról szóló törvény 35. szakaszának 2. bekezdése, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség Alapszabálya 47. szakasza alapján a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának Elnöksége a 2015. június 13-аi ülésén meghozta a

A NEMI EGYENJOGÚSÁG MEGVALÓSITÁSÁNAK AKCIÓTERVÉT

E akcióterv meghatározza a nők és a férfiak közötti nemi egyenjogúság megvalósítását szolgáló lépéseket és tevékenységeket, annak érdekében, hogy a nők és a férfiak megfelelő arányban vegyenek részt a párt testületeiben, valamint a választási listákon (önkormányzati, tartományi és köztársasági) jelöltekként.

A nők és a férfiak arányos részvételével a párt testületeiben megvalósulhat a nemi egyenjogúság a tervezés és döntéshozatal minden olyan fázisában, amelyek jelentősek a párt politikájának érvényesítéséhez.

A Vajdasági Magyar Szövetség Alapszabályával összhangban, lehetővé vált a VMSZ Női Fóruma létezése és működése. A Vajdasági Magyar Szövetség Alapszabálya 45., 46., 47., 48. és 49. szakasza ugyanis a következőket határozza meg:

45. szakasz

A VMSZ munkatestületei:

  • a fórumok és
  • a szakmai bizottságok.

46. szakasz

A fórum a VMSZ azonos vagy hasonló élethelyzetű tagjai együttműködésére létrehozott munkatestület.

A VMSZ fórumaiban való tagság önkéntes.

A VMSZ:

  • a női nemhez tartozó tagjai részvételével Női Fórumot,
  • 30 évnél fiatalabb tagjai részvételével Ifjúsági Fórumot,
  • nyugdíjas tagjai részvételével Nyugdíjas Fórumot
  • hozhat létre.

A fórumok helyi, községi-, városi- és körzeti és központi szinten alakulhatnak meg.

A fórumok:

  • részt vesznek a VMSZ rendezvényein és munkájában,
  • támogatják a VMSZ minden szintű választási kampányát,
  • kezdeményezéseket és javaslatokat fogalmazhatnak meg a VMSZ Tanácsa és Elnöksége irányába.

A fórumok szervezeti felépítését és működését a VMSZ Szervezeti és Működési Szabályzata rendezi, az Alapszabállyal összhangban.

47. szakasz

A központi fórumok szerve a fórum elnöksége, amelyet a községi-, városi- vagy körzeti fórumok elnökei alkotnak.

A központi fórum elnöksége:

  • saját sorából titkos szavazással négy éves megbízatási időre megválasztja a fórum elnökét és elnökhelyettesét,
  • a fórumot érintő kérdésekben – a VMSZ alapdokumentumaival összhangban – önálló álláspontot alakíthat ki.

A központi fórum elnöke:

  • képviseli a fórumot,
  • összehívja és vezeti a fórum elnökségének üléseit,
  • képviseli a fórumot a Közgyűlésen.

A fórum elnökét – akadályoztatása esetén – a fórum elnökhelyettese helyettesíti.

A központi fórumok megalakulását a VMSZ Tanácsa hagyja jóvá.

48. szakasz

Legalább 50, ugyanahhoz a községi-, városi- és körzeti szervezethez tartozó tag községi-, városi- és körzeti fórumot alakíthat.

A községi-, városi- vagy körzeti fórum szervei:

  • a taggyűlés és
  • az elnökség.

A községi,- városi és körzeti fórum megalakulását a községi-, városi- és körzeti szervezetek elnöksége hagyja jóvá.

A községi,- városi és körzeti fórum megalakulásáról a megalakulás jóváhagyását követő 8 napon belül értesíteni kell a VMSZ központi irodáját. 

49. szakasz

Legalább 10, ugyanahhoz a helyi szervezethez tartozó tag helyi fórumot alakíthat.

A helyi fórum szervei:

  • a taggyűlés és
  • az elnökség.

A helyi fórum megalakítását a helyi szervezet elnöksége hagyja jóvá.

A helyi fórum megalakulásáról a megalakulás jóváhagyását követő 8 napon belül értesíteni kell a VMSZ központi irodáját.

A VMSZ Női Fórumának első alakuló Közgyűlése 2009-ben volt, amelyen  megválasztották az elnökasszonyt, a két alelnökasszonyt, valamint az Elnökség többi tíz tagját a területi leosztásra való tekintettel. Ugyanakkor lett elfogadva a VMSZ Női Fóruma Alapszabálya is. Azt ezt követő tisztújító Közgyűlésen, 2013-ban módosult az Alapszabályzat és megnövekedett a Női Fórum Elnökségi tagjainak a száma 13-ról 15-re, elsősorban a területi lefedettség miatt, hisz az azt megelőző időszakban Vajdaság szinte minden egyes településén megalakult a VMSZ Női Fórumának helyi, községi, városi vagy/és körzeti tagozata.

A VMSZ Női Fóruma Alapszabálya 3. szakasza alapján a VMSZ Női Fóruma céljai a következők:

  • egy olyan társadalom építése, amelyben a nők felkészültségüknek, tehetségüknek és ambíciójuknak megfelelő helyet kapnak a társadalomban, a gazdasági és politikai életben,
  • a nők saját maguk által választott szerepének (anyaság, munka, közélet, tudomány, művészetek stb.) támogatása,
  • a nők politikai képzése,
  • mentor program kidolgozása,
  • a nők egyenjogú részvétele minden szinten a döntéshozó szervekben,
  • a nemi sajátosságokból fakadó védelem biztosítása,
  • a család egységének és összetartó erejének védelme és a szülőföldön való tartása,
  • a hit és a kulturális örökségünk védelme,
  • kapcsolatépítés a hazai és határokon túli magyarok társszervezeteivel, civil szervezetekkel, hazai és nemzetközi karitatív szervezetekkel, egyházakkal, az Európai Néppárt Női tagozatával,
  • a nők fokozottabb társadalmi elismerése.

A VMSZ Női Fóruma Alapszabálya 4. szakasza alapján a VMSZ Női Fóruma feladatai a következők:

  • a Szerb Köztársaság kormányának családokat érintő intézkedéseinek folyamatos figyelemmel kísérése,
  • a családok és a felnövekvő nemzedék érdekeit segítő döntések és intézkedések támogatása és újak javaslása,
  • a család, a hivatás, a közéleti munka közötti összhang megteremtését célzó programok kidolgozása,
  • a nők élethelyzetének javítását célzó tevékenységek szervezése és koordinálása, különös figyelemmel a nehéz helyzetben élő nőkre (gyermeküket egyedül nevelő anyák, özvegyek, időskorúak, fogyatékkal élők)
  • a nők részletes politikai és egyéb képzése,
  • hazai, illetve külföldi politikai és civil szervezetekkel való kapcsolatteremtés és ápolás,
  • a nők bátorítása a politikai és közéleti szerepvállalásra különböző programok keretében,
  • az Európai Néppárt Női tagozatával való kapcsolattartás.

A Vajdasági Magyar Szövetség tagságának 40%-a nő. Pillanatnyilag a legszűkebb pártvezetésben egy nő van (elnök, 3 alelnök), valamint a 21 tagú Elnökségben összesen 3 nő. A tanács 51 tagja közül 8 nő. A Szerbiai Képviselőházban, a Vajdasági Magyar Szövetségnek 6 köztársasági képviselője van: 4 férfi, 2 nő. A Vajdasági Képviselőházban 7 tartományi képviselőnk van: 5 férfi és 2 nő.

A fentiekkel összhangban, a Vajdasági Magyar Szövetség a 2015.-2019.-es periódusban a következő lépéseket tervezi:

  • A női tisztségviselők hálójának erősítése,
  • A párt testületeiben, valamint a tisztségeken levő emberek nemi összetételének figyelemmel kísérése, annak számonkérése és szankcionálása,
  • További politikai képzések és szemináriumok megtartása a nemi egyenjogúság gyakorlatban történő megvalósításának fontosságáról,
  • A civil szervezetekkel való együttműködés,
  • További lakossági fórumok és előadások szervezése az emberek mindennapjaiból merített aktuális témákról,
  • További jótékonysági és a közösségünk számára társadalmi fontossággal biró akciók megszervezése,
  • További kirándulások és társalgások megszervezése a nők együttműködésének serkentése és az önbizalmuk erősítése céljából,
  • A nők és a férfiak együttműködésének erősítése a párton belül,
  • A különböző hazai és külföldi politikai pártokkal, valamint a hazai és nemzetközi  szervezetekkel való együttműködés folytatása,
  • Az élethosszig tartó tanulás támogatása a munkaerőpiacon való lehetőségek megvalósítása érdekében,
  • Közös női érdekképviselet megvalósítása helyi és magasabb szinteken,
  • A nők politikai és közéleti szerepvállalásának népszerűsítése és a sikereiknek kihangsúlyozása.
  • A fiatal, rátermett nők felkutatása, bekapcsolása és támogatása, mentorálása, így ösztönözve őket tudatosan a közéleti szerepvállalásra, a politikai karrier építésére.

A VMSZ Női Fórumának Stratégiája

A nemi egyenjogúságról szóló törvénnyel összhangban a Vajdasági Magyar Szövetség meghozta a Nemi egyenjogúság megvalósításának akciótervét, amely meghatározza a nők és férfiak közötti nemi egyenjogúság megvalósítását célzó lépéseket és tevékenységeket.

A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma folyamatosan dolgozik a következő lépéseken: a női tisztségviselők hálójának erősítése, politikai képzések és szemináriumok megtartása a nemi egyenjogúság gyakorlatban történő megvalósításának fontosságáról, a civil szervezetekkel való együttműködés, lakossági fórumok és előadások szervezése az emberek mindennapjaiból merített aktuális témákról, jótékonysági és a közösségünk számára társadalmi fontossággal bíró akciók megszervezése, kirándulások és társalgások megszervezése a nők együttműködésének serkentése és az önbizalmuk erősítése céljából, a különböző hazai és külföldi politikai pártokkal és a hazai és nemzetközi szervezetekkel való együttműködés folytatása, a közös női érdekképviselet megvalósítása helyi és magasabb szinteken, a nők politikai és közéleti szerepvállalásának népszerűsítése és a pozitívumok kihangsúlyozása, valamint a fiatal, rátermett nők felkutatása, bekapcsolása és támogatása, mentorálása.

A nők általában másképpen néznek a politikára, mint a férfiak és másmilyen prioritásaik vannak. Nélkülözhetetlen a nők hangjának hallatása a pártban.

A nemi egyenjogúságot Szerbia Alkotmánya, valamint egyéb törvényi előírások garantálják. Sajnos, ezen előírások gyakorlatban történő alkalmazása sok kivetnivalót hagy maga után.

  1. A gyermekvállalás serkentése - családtámogatási politika

A VMSZ Női Fórumának meggyőződése, hogy a társadalombiztosítási jogszabályok módosítása során a gyermekvállalás ösztönzésnek kell előtérbe kerülnie.

Mindannyiunk egyik legnagyobb problémája, hogy Szerbia lakossága, közöttük a vajdasági magyarok lélekszáma is folyamatosan csökken. A népességfogyás és elöregedés elsődleges oka az alacsony születésszám, hisz egyre kevesebb a gyerek, a nők egyre később vállalnak gyereket.

A VMSZ Női Fóruma fontosnak tartja a minél előbbi gyerekvállalási kedv serkentését, aminek egyik lehetséges módozata felvilágosító előadások tartása a kései családalapítás és gyerekvállalás veszélyeiről, lehetséges hátrányairól és az anyaság népszerűsítése közösségi programok keretein belül.

Meggyőződésünk, hogy biztosítani kell a családok és a gyermekes anyák hatékony támogatását. Az eseti (ad hoc) támogatásokat hosszú távú, tervezhető családtámogatási rendszernek kell felváltania. Rendkívül fontosnak tartjuk a családtervezést és annak anyagi támogatását, például kedvezményes hitelek által fiatal, kisgyermekes vagy gyermektelen pároknak, valamint a bölcsödei, az óvodai és az általános iskolai ellátás összehangolását a valós elvárásokkal, a dolgozó anyák munkaidejével.

Sok nőnek gyakran választania kell a karrier és a családi kötelezettségek közül. Emiatt nagyon fontos a munkát vállaló nők jogainak szigorú és következetes betartatása. Ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy egy nőt hátrányosan megkülönböztessen a potenciális munkaadó egy esetleges terhesség miatt. A munkát vállaló családos nő támogatása nélkülözhetetlen: a munkahely közelében legyen bölcsöde-óvoda, a szoptatási szünet valóban legyen tiszteletben tartva, a munkáltató biztosítson rugalmas, illetve részmunkaidőt, otthonról végezhető munkát,  valamint betegszabadságot a kisgyermek megbetegedése esetén is.

  1. A nők és a politika

A Szerb Köztársaság Alkotmánya szavatolja a nők és a férfiak egyenjogúságát, valamint fejleszti az egyenlő esélyek politikáját. Minden polgárnak joga van képviseltetnie magát a politikai döntéshozatalban. A megválasztott testületeknek tükrözniük kell a választótestület összetétetelét és más fontos szempontokat is, mint például a választók nemét. Ezért az alulképviselt csoportokhoz tartozó polgárok számára, mint amilyenek a nők, biztosítani kell az egyenlő esélyeket a megválasztott testületekbe való bejutáshoz.

A nemek szerinti kvóta egyelőre nélkülözhetetlen rossz. A domináns politikai kultúra megváltoztatása egy hosszú és összetett folyamat, amely alatt a kvóták lehetővé teszik, hogy a nők is bizonyítsanak. Tekintettel arra, hogy a VMSZ tagságának 40%-a nő, ezzel összhangban a Női Fórum célja, hogy fokozatosan növekedjék a nők aránya a párt legfelsőbb döntéshozó testületeiben is.

Ennek érdekében fontos helyi szinteken is felkutatni a rátermett nőket és bekapcsolni őket a munkába. A nők politikai szerepvállalásának ösztönzése céljából növelni kell az ambíciójukat olyan tanácskozások szervezésével, amelyeken sikeres nők osztják meg tapasztalataikat tagtársaikkal, tehát népszerűsíteni kell a politikai és közéleti szerepvállalást és azok pozitívumait, összeegyeztethetőségét a családdal, anyasággal.

A következő időszakban még láthatóbbá kell tenni a női közszereplők munkáját.

Továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a képzésekre, különösen a médiaszereplés és protokoll témakörökben női politikusaink önbizalmának növelése céljából, hogy felkészültebben tudjanak megfelelni a kihívásoknak, és a tanultak birtokában tudatosan alakítsák saját imázsukat.

  1. Női vállalkozók

Az önálló női vállalkozások területén jelenleg hatalmas a nemek közötti aránytalanság: A női vállalkozók 1/3-a úgy gondolja, hogy a hölgyeknek hiányzik a család támogatása. Azok a nők viszont, akiknek sikerült önálló vállalkozásba kezdeniük, a magánvállalkozásban látják az egyedüli esélyt, hogy dolgozni tudjanak és megtérüljön a befektetésük, munkájuk.

Mindazon hölgyeknek, akik vállalatot alapítanak Szerbiában, számos problémával kell szembesülniük. Emiatt kulcsfontosságúnak tartjuk a stabil jogi hátteret a nemek egyenjogúsága területén, valamint a nők gazdasági támogatását, például a női vállalkozások megsegítésére irányuló kölcsönmehanizmusok alkalmazásával, türelmi idő jóváhagyásával a kölcsön törlesztésénél, valamint vissza nem térítendő kölcsönökkel.

A VMSZ Női Fórumának meggyőződése, hogy figyelembe kell venni és ki kell emelni a banki garanciával kapcsolatos tudnivalókat, valamint változtatni kell azok megfogalmazásán. A nők ugyanis csak kisebb összegű vagy vissza nem térítendő kölcsönökre jogosultak, mivel általában ritkán vagy egyáltalán nem rendelkeznek saját ingatlannal.

Elsőrendű feladatunknak tartjuk, hogy önkormányzati szinten képzéseket szervezzünk a vállalkozó hölgyek részére, annak érdekében, hogy informálódjanak hogyan tudnák bővíteni saját vállalkozásaikat, és hatékonyabban vezetni azokat. Ugyanakkor tudatosítani kell bennük, hogy egy-egy magánvállalkozás beindításához nem feltétlenül szükséges sok pénz.

A VMSZ Női Fóruma tervbe vette szakirányú tanfolyamok (jogi, üzletkötési és más), előadások megszervezését, mindezt annak érdekében, hogy segítse a nőket vállalkozásaik sikeres vezetésében.

Fontosnak tartjuk, hogy a nemi egyenjogúsággal foglalkozó szerveknek legyen megfelelő adatbázisuk, ebből emeljék ki a női vállalkozók táborát, építsék ki a hálózatot és tartsák velük a kapcsolatot. Rendkívül jelentős, hogy az illetékesek rendszeresen értesítve legyenek a különféle változásokról a törvényeket, lehetőségeket illetően.

A VMSZ Női Fórumának felada a sikeres női vállalkozókkal való együttműködés, az eredményes nők bemutatása. Támogatjuk az együttműködést a más nemzetiségű magánvállalkozó hölgyekkel is, a velük való kapcsolatfelvételt és annak ápolását, elsősorban a tapasztalatszerzés és eredményes tanácskozás céljából. Ezáltal mi is erősödni, tanulni, fejlődni fogunk.

A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a költségvetés nemi egyenjogúsági sajátosságaira.

  1. Családon belüli erőszak

A VMSZ Női Fóruma szerint a családon belüli erőszak nem csupán a családtagok személyes problémája, hanem törvényellenes és megengedhetetlen bűntetendő viselkedés. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a közvélemény jobban odafigyeljen ezekre az esetekre.

Társadalmunkban nemrégiben a családon belüli erőszakra még nem tekintettek úgy, mint az erőszak komoly formájára, de az utóbbi években felépültek a családon belüli erőszak megakadályozásához és leküzdéséhez szükséges mechanizmusok.

A törvények meghozatala mellett, nagyon fontos a már elfogadott törvények és intézkedések megfelelő alkalmazása. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az elfogadott törvényeket és az áldozatok számára meglévő segélyszolgálatokat minél több személy ismerje.

Fontosnak tartjuk, hogy civil szervezeti háló alakuljon ki, azzal a céllal, hogy polgári összefogással szélesebb körben megelőzzük a családon belüli erőszakot. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a figyelemfelkeltésre, valamint arra, hogy mindezen civil szervezetek tagjai megfelelő kiképzést kapjanak. Biztosabb jogi ismerettel és a bizalom kialakításával tudnánk csak hathatós segítségükre lenni az áldozatoknak.

El kellene érni azt, hogy az áldozat ne szégyeljen segítséget kérni, merjen beszélni a vele történtekről, hiszen ezzel másokon is segít. A családon belüli erőszakkal foglalkozó szakemberek lehetőséghez mérten beszéljék a sértett anyanyelvét. A nők ilyen helyzetben könnyebben, őszintébben beszélnek.

A rendőrségen belül minden községben olyan csoportok létrehozása szükséges, melyek munkatársai érzékenyek és kiképzettek erre a témára. Ily módon érhető el azt, hogy már az első bejelentés után komolyabb lépéseket tegyenek a munkatársak. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy ne csak az áldozat bejelentése legyen mérvadó, hanem minden olyan személy bejelentése is, akiknek közvetlen információjuk van az elkövetett tettről. Az egészségházak és kórházak dolgozóit kötelezni kell a családon belüli erőszak feljelentésére és annak elmulasztásáért komoly bűntetést kell előírni. Ezen felül követeljük az ügyészség és a bíróság hatékonyabb fellépését ez ügyben.

A minél hatékonyabb segítség és az esetleges megelőzések érdekében, ingyenes, a nap 24 órájában, a hét minden napján üzemeltető SOS telefonszámot kell létrehozni az egész ország területén.