You are here

Minitini-lányom életében a gyermeki ártatlanságnak egy korszaka két évvel ezelőtt véget ért. Miután a Mikulásban való hite megingott, elbizonytalanodott kisgyerekként pedig őszinte válaszadásra várt a „Mikulás-kérdést” illetően és az igazsággal való szembesítésre kért fel, válaszomat követően, első reakcióként kiborult és csalódott. Elsősorban, vagyis – elmondása szerint – kizárólag bennünk, szülőkben, akiket hazugságon kapott. Akik hagyták, hogy éveken át abban a hiszemben éljen: tisztán hallja a Mikulás szánjának csilingelését, látja árnyának suhanását... Nehéz szavakat találni az érzésre, ami akkor jár át, írtam egy korábbi jegyzetemben, amikor először találjuk magunkat szembe a gyerekünk szobájának ajtajára függesztett kiírással: Ne gyere be! A drámai 2012-es Mikulásvárás finisében, az első osztályos kisiskolásommal lezajlott tortúra után igazi ünnepként éltem meg az akkori adventi időszak folytatását: hogy a nehéz percek, órák, tisztázó beszélgetések sorát követően lányom bizalmát visszanyertük, ha életének, életünknek egy korszaka akkor le is zárult. Egy kalandos fejezet ért véget, amikor mi, szülők Mikulás-, majd Jézuska szerepben titkolóztunk, szervezkedtünk, ő pedig, mint főhős a mesében, átélhette a várakozás, vágyakozás izgalmát. A felismerésétől eltekintve az ajándékozás öröme megmaradt kis családunkban, az ünnep varázsa sem veszített a fényéből. Sőt! Számomra még inkább színesíti, édesíti az, hogy immár nagylányunk is társ az öt évvel fiatalabb öccse fantáziavilágának dédelgetésében. Én magam is, felnőtt nő létemre, még a mai napig képes vagyok örülni, egyben meghatódni Mikulás idején a csizmámba rejtett figyelmességnek, a fenyőfa alatt talált ajándékoknak. Karácsonykor jól esik a nővéremmel azon nosztalgiáznunk, hogy egykoron mennyire izgultunk, vajon mit kapunk a Jézuskától. Az ünnep lényege ma is megegyezik a korábban megéltekével: különlegessé kell tenni az ünnepnapokat, hogy elkülönüljenek a hétköznapoktól. Az ünnep varázsának megélése, tartalmi jegyeinek értelmezése azonban minden emberi életszakaszban másként alakul, ami megérzésem szerint rendjén is van. Bár egyszer már át- vagyis túléltük, azonban a kérdések: Vajon miként fog a gyerek reagálni, ha megtudja, hogy nem a Jézuska vagy adott esetben a Mikulás hozza az ajándékot? Mi történik, ha „túl sokáig”, akár kiskamaszkorig hisz a csodában? Ha kiborul, amikor fény derül az igazságra, akkor mi a teendő? megválaszolása, az abból fakadó helyzet kezelése még egyszer vár ránk. Mindig elérzékenyülök, ha azt tapasztalom, hogy egy óvodáskorú kisgyermek azon kezd izgulni, cseppet talán szorongani is, hogy „tényleg elég jó volt-e”, „megérkezett-e időben a levele a Mikuláshoz, Jézuskához?”.... Szerencsére azok mindketten „tudják”, hogy minden gyermek jó, rossz nincs soraikban. A gyermekek ragaszkodnak a szép, nem feltétlenül valós dolgokhoz, érzelmi szimbólumokhoz. Közéjük tartoznak a mesehősök, kitalált alakok is. A kultúránk, hagyományaink részét is képező egyéni, „testre szabott” Mikulásban való hitük a kicsik jóságról, igazságról való gondolkodásának egyik alapköve. Remélem, hogy a legtöbb kisóvodás korúhoz hasonlóan, három és fél éves fiam is évekig hisz még a csodában! Ha egy bizonyos kor felett már nem is teljes mértékben lesz meggyőződve a csodavárás minden részletének valószínűségében, a szertartás, az ajándékozás, a meglepetés izgalmát sikerül éltetnünk. Mindenezek egyfajta érzelmi biztonságot, stabilitást nyújtanak gyerekeink számára. Indokolatlanul lerombolni képzeletük szabadságát, az álomvilágot, amelyben élnek, butaság lenne, javasolják a szakemberek. Az egészséges gyermek reális, logikus gondolkodásmódja tízéves korára minden esetben eléri azt a fejlettségi szintet, amikor megkérdőjelezi e történetek valóságtartalmát. Ha azonban rajtuk múlna, sohasem szeretnék megtudni, valójában hogyan kerülnek meglepetések a csizmákba, ajándékok a karácsonyfa alá. Ne avatkozzunk bele a folyamatba, ne leplezzük le az igazságot időnap előtt! A magunk kényelméért, az egyszerűség kedvéért ne kezdeményezzünk tisztázó beszélgetést, hiszen egy őszinte válasszal véget vetünk a gyermeki ártatlanság egy korszakának, lezárul egy kalandos fejezet az ijesztő gyorsasággal változó világunkban, ajánlják a gyermekpszichológusok. A kérdésre: Mi történik, ha kicsink kiborul, amikor megtudja, hogy nem a Mikulás, a Jézuska hozza ajándékát?, kevesebb praktikával, hasznos tanáccsal szolgálnak nekünk, szülőknek. A szakemberek javasolják: ha tisztázó beszélgetésre kerül sor, legyünk „felkészültek”. Enyhíti az esetleges sokkot, ha felidézzük ilyenkor Szent Miklós alakját, legendáját, mesélünk Jézus születéséről. Érdemes a szokások kialakulásáról is beszélgetni, arról, hogy országonként mennyire változatosak ezek az ünnepek.

Szabó Anikó (Magyar Szó)