You are here

Régóta nem írtam blogot. De mivel az elmúlt időszakban a Szerbiai Képviselőház napirendjén igen érdekes törvénytervezetek szerepeltek úgy döntöttem, hogy ez alkalommal itt egy  picit másképpen írok majd róluk.

A munkaügyi törvény módosításával kezdeném, amely a munkaviszonyban lévő állapotos nők és a szülési szabadságon lévő kismamák helyzetét teszi jobbá. Szerintem mára már mindannyian értesültek arról, hogy az egy hónapja elfogadott módosítás, amelyet minden képviselő támogatott elsősorban azt igyekszik elérni, hogy a munkaadók ne bocsáthassák el állapotos, illetve szülési szabadságon lévő alkalmazottaikat.

A meghatározott időre alkalmazott állapotos nők munkaviszonyát tehát legalább a szülési szabadság lejártáig köteles meghosszabbítani a munkaadó. Újdonság továbbá, hogy a szülési szabadság után munkahelyükre visszatérő, napi hat óránál hosszabb ideig dolgozó nők napi kilencven perc szoptatási szünetre lesznek jogosultak.

Az igen érdekes, de egy kicsit demagóg parlamenti vita után mindenképpen meg kell jegyeznem, mennyire rossz, hogy a terhességet átpolitizálják, azaz hogy mindenki olcsó politikai poénok szerzésére használja ezt a kérdést. Nem csak az egy hónappal ezelőtti  vitára gondolok, hanem egy másik képviselőcsoport tavalyi, a költségvetésre benyújtott módosítási indítványára is. Az újságok hetekig foglalkoztak ezzel. Az egyik országos napilap részletesen írt róla, kikérve szinte minden párt képviselőinek a véleményét.

Szinte mindenkiét, mert bennünket meg sem kérdeztek. Akkortájt mindenki azt hangoztatta, hogy ez mennyire fontos és jó módosítási indítvány, pedig világossá vált, hogy nem lesz meg az elfogadásához szükséges többség, így nem lesz megszavazva. És így is történt. A módosítási indítványt benyújtó hölgy frakciótársain és az ellenzéki képviselőkön túl senki sem szavazott rá.

És mindez most történt, amikor a képviselőnők aránya elérte a 30%-ot, azaz kb. a 80 személyt. Miért fontos ez? Mert ha mi nők mindannyian, pontosabban ők mindannyian támogatták volna ezt a módosítási indítványt, nagy esélye lett volna az elfogadásra.

Szeretnék idézni a szerbiai kormányfő, Ivica Dačić megválasztásakor elhangzott beszédéből: „Szerbiában évente 40.000 babával kevesebb születik mint amennyien elhaláloznak. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, két-három évszázad múlva Szerbia üres marad. Mi magunk fáradhatatlanul zuhanunk az önpusztulásba.

Ez az utolsó pillanat az ilyen tendecia megállítására. Ezért a kormány sürgősen előáll majd nem csupán stratégiával, hanem a biológiai eltűnést megállító konkrét intézkedésekkel.“

Sajnos, nem minden nő olyan szerencsés, hogy egészséges, könnyű terhessége legyen, amit végig ki tud hordani, hanem sokaknak betegszabadságot kell kivenniük a terhességmegőrzés miatt. Sajnos nem tud minden pár Szerbiában természetes módon családot alapítani, hisz minden hetedik vagy nyolcadik pár meddőségi problémákkal szembesül.

Országunkban a mesterséges megtermékenyítés folyamata sem egyszerű. A folyamatot megelőző, annak lebonyolításához nélkülözhetetlen kivizsgálások többségét magánúton kell elvégezni, és miután a pár bekerül a programba, magára a folyamat megkezdésére több hónapot kell várni.

Annak ellenére, hogy mindenki az egyenletes regionális fejlődésről beszél, országunkban nem mindegy, hogy a kismama vagy a családot alapító fiatal pár Jagodinán, Belgrádban vagy valamely más városban él-e. Ezen városok ugyanis a saját költségvetésükből fedezik a terhességmegőrzési szabadságon lévő kismamák fizetésének fennmaradó 35 százalékát.

Mi azt gondoljuk, hogy ezt a kérdést országos szinten kellene megoldani, mint ahogy az javasolva lett a fent említett, a Pénzügyminisztérium által a pénzhiány miatt elutasított módosítási indítványban. Egyelőre azonban csupán ígéretet kaptunk arra, hogy 2014-től valami változás fog történni e téren.

Mindenesetre nélkülözhetetlen a nők gazdasági megerősödése. Önállóbban és gazdagabban bizonyára könnyebben, gyorsabban és időben vállalnak majd egy, két, három vagy esetleg még több gyermeket.