You are here

Nem egy tipikus magyar közmondás, valljuk be. Leginkább a többségi nemzet használja, s talán a fordítása sem tökéletes, mégis találónak érzem. Egyrészt a mondanivalója miatt. Másrészt azért, mert a helyzet, azaz sokkal inkább az események sorozata miatt, amelyek kapcsán eszembe jutott.

Mert ugyancsak nem tipikus helyzet, hogy a területi alapú autonómiáért, Vajdaság önrendelkezéséért folytatott harcban egyetlen nemzeti közösség érdekképviseleti szerve, jelen esetben a Vajdasági Magyar Szövetség járjon élen. Azaz pontosítsunk! Maradjon talpon. Tartson ki. Még úgy is, hogy a többségi nemzet legerősebb, minden szinten meghatározó pártja, de még a szociáldemokráciát hirdető, a békés egymás mellett élés népszerűsítésének leple alatt lassan, de biztosan asszimiláló vajdasági pártok is meghunyászkodtak. Igen, kedves olvasó, valóban a Demokrata Pártra és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligára gondol e sorok írója…

Pedig pontosan ez történt 2009-ben, s az azt követő években. Emlékezzünk csak vissza, ki volt az aki megkérdezte, vajon Vajdaság megkapja-e az alkotmányban szavatolt költségvetési eszközöket!? S ki volt az aki ennél tovább is ment, s tovább kérdezősködött, hogy ugyanazon alaptörvény másik cikkelyében szavatolt, nagyberuházásra fordítandó eszközöket mikor szándékoznak az Urak Belgrádból Újvidékre átutalni? Nem csak a magyar közösség tagjai, de egész Szerbia szerte, a következetes politizálást felismerő és elismerő emberek most biztosan egybecsengően arra gondolnak, hogy csak egy legény volta akkor a gáton, s az bizony a Vajdasági Magyar Szövetség volt. Pedig nem is volt az akkor annyira egyszerű kiállás. Sokan jól emlékeznek rá, hogy a vállalásnak a következménye nem az elismerés, a vállveregetés volt, hanem a hatalmas pofon. Politikai értelemben ugyan, de azt hogy a alkotmányosság védelmében felvállalt politikai álláspont következménye a szabadkai és zentai önkormányzatból történő kizárás legyen, igazán nem lehet másként, csakis arcon csapásként megélni. S ugyanezen nagyhatalmú Urak, mivel magyarázták e dicső tettüket? Szerbia európai integrációs törekvéseinek akadályozásával vádoltak bennünket. Az alkotmány és a törvények tisztelete nélkül nincs jogállam, s a nélkül európai integráció sincs. Ezen a logikai bukfencen ma is nevetne az ember, ha nem lenne ennyire gyomorforgató.

Ugyanakkor visszagondolhatunk a Vajdaság Statútumának elfogadását megelőző hosszas huzavonára is. Vajon ki emelte fel szavát ez ügyben is? István vagy Bojan keresztnévre hallgatott-e az a politikai szereplő? Lehet találgatni. Szerintem az első a helyes megoldást. Pásztor István, a VMSZ elnöke. S ha csak kicsit tovább boncolgatjuk a kérdést, akkor igen hamar eljutunk a Vajdaság hatásköreiről szóló és a tartomány pénzeléséről szóló törvényekig. A vajdasági magyar közösség legerősebb pártjának sürgetése, követelése ellenére miért van ma mégis az, hogy a hatáskörök szűkülnek, azok átvételének és megvalós1tásának pénzelése pedig nem megoldott? Pedig az elmúlt tizenkét évben az egész politikai palettát uraló Demokrata Pártnak lett volna lehetősége megoldani mindezeket a kérdéseket. Nem tette. Kérdezhetjük, hogy miért. Vajon a politikai akarta hiányzott, vagy semmibe vettek bennünket, vajdasági polgárokat? Netalán a Belgrádból vezérelt pártok alapvetően alkalmatlanok a regionális, s ugyanakkor a nemzeti érdekek megvalósítására is? Mindenki válaszolja meg magának a kérdést.

Mindez amit leírtam nem lenne több puszta történelemidézésnél, ha nem került volna a politikai közbeszéd asztalára a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló deklaráció szövege, s az az mögött lévő politikai háttér, s persze az azt követő éles vita. Lássuk be, változnak az idők! Azok, akik nemrégen még megszavazták, hogy rendben van az, hogy Vajdaságot több tíz milliárd dinárral károsítsa meg az állam, akik a Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga színeiben emelték a kezüket, ma teljesen mást gondolnak. Pár évvel ezelőtti önmaguknak ellentmondva követelik a Vajdaságnak járó pénzeket, féltik azokat az alkotmányos és törvényes jogokat, amelyeket nemrégen még lábbal tiportak. Sajtótájékoztatón mondják el azt, hogy mennyire helytelennek tartják, hogy sok községi alapfokú bíróság megszűnt, s vissza kellene állítani azokat, holott nem is olyan régen még maguk szavazták meg a törvényt, ami ezt lehetővé tette. Én hiszek abban, hogy mindenki a saját javára változhat, de tartok attól, hogy ez a változás mögött nem a jellembeli javulás, hanem a jól megfontolt politikai érdek és a képmutatás húzódik. Ugyanakkor abban is hiszek, hogy bennünket vajdasági, magyar és nem magyar embereket nem lehet félrevezetni, hogy átlátunk a szitán, s felismerjük a képmutatást.

Azt hiszem pontosan ilyen helyzetekre illik ez a nem őshonos magyar mondás. Ne legyél nagyobb katolikus a pápánál. Ne tégy úgy, mintha mindig is a vajdasági érdek legnagyobb védelmezője lettél volna. Bánd meg bűneidet, s legyél jó keresztény. Ismerd be, hogy tévedtél, s nem taposd azt, aki a legnehezebb körülmények között is következetes tudott maradni.