You are here

Manapság igen nehéz munkahelyet találni, elhelyezkedni, s ez különösen igaz a pályakezdő fiatalokra. Hiszen a munkáltató adott tapasztalattal rendelkező munkaerőt keres általában, amivel a pályakezdők értelemszerűen nem rendelkeznek. S azonnal fel is merül a kérdés, vajon hogyan szerezzen a fiatal munkatapasztalatot, ha soha nem kap lehetőséget, ha nincs is rá esélye? Ennek a problémának az áthidalására tökéletesen alkalmasak a gyakornoki programok.

Az egyik ilyen programnak köszönhetően, együttműködve a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal nyocvan vajdasági felsőfokú végzettségű fiatal pályakezdését segítettük elő. A Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság erre a célra több mint húsz millió dinárt fordít az idei évben.

A program azon túl, hogy egy éven keresztül 46 ezer dináros bruttó havi jövedelmet, valamint a vállalat minden dolgozójának járó egyéb jogokat biztosít 80 fiatalnak, hanem egy év elteltével esélyük lesz állandó munkaviszonyt is létesíteni. Ilyen intézkedésekkel lehet a fiatal, diplomás szakembereknek perspektívát felkínálni, lehetőséget biztosítani arra, hogy itthon tudjanak érvényesülni.

Minden munkahelyért meg kell küzdenünk ma Vajdaságban, s ezért nagy erőfeszítéseket is teszünk, számos programot valósítunk meg támogatva a munkanélkülieket, vállalkozókat és a helyi önkormányzatokat is. Az idei évben is minden új vállalkozás megnyitását 160 ezer dinárral támogatjuk, erre a célra közel 70 millió dinárt láttunk elő, s ezzel 430 új vállalkozás elindítását tudjuk támogatni. A pályázat kiírását követően nagy volt az érdeklődés a támogatás iránt, s már két szerződéskötési körön vagyunk túl.

Ezeknek köszönhetően összesen 300 munkanélkül alapíthat saját vállalkozást, s még 130 támogatás vár kiosztásra.

Az új munkahelyek megnyitását 130 ezer dinárral támogatjuk, összesen közel 210 millió dinár értékben, ami megközelítőleg 1500 új munkahely megnyitását fogja elősegíteni. Azok a vállalkozók, akik 50 évnél idősebb személyt foglalkoztatnak, azok a fent említett támogatáson felül még 20 ezer dinár támogatást kaphat, amivel az idősebb, a munkaerő piacra nehezebben visszatérő munkanélküliek foglalkoztatását szeretnénk serkenteni. Az eddig beérkezett támoagtási kérelmek alapján közel 300 új munkahely nyílt Vajdaságban, s újabb 1200 megnyitására van még lehetőség.

Az idei évben is társfinanszírozzuk a helyi önkormányzatok helyi foglalkoztatási programjait. Idén a a közmunka programokat, a szakmai gyakorlatokat és a képzési programokat tudják az önkormányzataink tartományi támogatással megvalósítani. Mi összesen 162 millió dinárt költünk ezekre a célokra, az önkormányzatok minimum ugyanennyit.

A vállalkozókkal beszélgetve többen megjegyezték, hogy nem éri meg a felsorolt összegek miatt új vállalkozást vagy új munkahelyet nyitni. Először furcsán néztem rájuk, aztán rájöttem, végülis igazuk van. De fordítsuk csak meg a dolgot! Egy életképes üzleti bővítéshez kapott közel 1200 € munkahelyenként vagy 1500 € egy új üzleti ötlet megvalósításához mégiscsak jelentős segítség.

Hiszen a vállalkozásnak a támogatások nélkül is profitabilisnak kell lennie ahhoz, hogy érdemes legyen belevágni. Ezt támasztja alá a támogatást felhasználók magas száma is.

Az így felsorolt programoknak köszönhetően mintegy 5000 munkahelyet tudunk megnyitni az idei évben csak Vajdaság területén. Ezzel a számmal akár elégedettek is lehetnénk, hiszen már évek óta működnek ezek a programok, s az évek során közel 30000 új munkahely megnyitását segítették elő.

Ennek a pozitív hatását azonban nem érezhetjük, hiszen elsősorban a nagyobb gazdasági szereplők folyamatosan bocsátottak el munkásokat, s ez azt eredményezte, hogy a munkanélküliek száma 200000 körül stagnál Vajdaságban, s emellett közel félmillió foglalkoztatott van.

Pozitív nulla, lehet mondani. Viszont az érem másik oldala, hogy a programok nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet. Az igazi hatásukat akkor érezhetjük majd, ha Szerbia politikailag és gazdaságilag stabilabb országgá válik, amire az eurointegráció kínál is némi esélyt. Csak éljünk is vele...