You are here

A múlt héten két egészségügyi törvény általános vitáján vettem részt: a páciensek jogainak védelméről, valamint a szellemi fogyatékkal élők jogairól szóló törvénytervezetek elemzésével foglalkoztam.

Nem volt egyszerű a feladatom. A jelenlegi egészségügyi miniszterasszony ugyanis nem tehet róla, hogy egy teljes egészében lerombolt rendszert örökölt az elődjétől, akiről már az hittük, hogy örökös miniszter marad.

Annak ellenére hogy ezek a törvénytervezetek modernek és összhangban vannak az európai és nemzetközi mércékkel, a felszólalásomat mégis így kellett kezdenem: „Legyünk reálisak. A polgárok jelenleg csak nehezen érvényesíthetik jogaikat az egészségügyi biztosítás és a szociális védelem tekintetében, arról nem beszélve, hogy az egészségügyi szolgáltatás minősége általában nem kielégítő, annak ellenére, hogy a pácienseknek a lehető legminőségesebb egészségügyi szolgáltatásban kellene részesülniük. Sokan óriási problémákkal szembesülnek, a gondok nagysága és száma nem ad okot az elégedettségre.”

Azon 12 jog közül, amelyeket a törvénytervezet előír, külön megdicsértem azt,  amellyel a polgárok a megelőzésre való jogukat érvényesíthetik. Az egészségügyi intézményeknek kötelező lesz megszervezniük a betegség-megelőzést és fejleszteniük a polgárok egészségügyi tudatát, valamint meghatározott időközönként egészségügyi szolgáltatásokat biztosítaniuk.

Megdicsértem azt a tényt, mely szerint a 25 és 69 év közötti nők újra évente egyszer (és nem háromévente egyszer) mellrák- és méhnyakrák-szűrővizsgálatra jogosultak az Egészségbiztosítási Alap terhére.

A másodvéleményre való jog szerint azok a páciensek, akiknél felállítottak egy diagnózist, egy másik orvos vagy fogorvos véleményét is kikérhetik.  A törvénytervezet azt is előlátja, hogy mindenkinek egyformán van joga a minőséges egészségügyi védelemre az egészségi állapotával összhangban és az egészségügyi rendszer anyagi lehetőségein belül. Ezzel csupán annyi a baj, hogy ezen lehetőségek nem túl nagyok, sőt, igen szegényesek.

A következő jog, konkrétan a betegek idejének tiszteletbentartása a szerbiai egészségügy egyik legnagyobb problémájának megoldására irányul, ugyanis azt irányozza elő, hogy ha az egészségügyi intézményben valamilyen okból kifolyólag lehetetlen az egészségügyi szolgáltatás azonnali nyújtása, a páciensnek joga van egy későbbi időpontra.

Újra ki kell hangsúlyoznom, hogy nem maga a miniszterasszony vagy az Egészségügyi Minisztérium tehet arról, hogy az egészségügyi intézményekben szinte minden alkalommal igen mogorva, durva ápolónők fogadják a betegeket, vagy ha esetleg telefonon lehet időpontot kérni, akkor azt a telefont szinte soha senki sem veszi fel; ha netán néhány napos kitartó telefonálás után ugyanaz a mogorva ápolónő mégis ráveszi magát, hogy felvegye a kagylót, kb. egy hónap múlva kapható csak időpont az orvosnál, mert korábban lehetetlen sorra kerülni.

Magától értetődő, hogy ha a beteg a megbeszélt időpontban megjelenik az orvosi rendelőben, legalább másfél órát kell még várnia stb. Ismerős, nem? Ezért kértük meg a miniszterasszonyt arra, hogy ezt a kérdés külön figyelemmel kísérje, mint ahogy a munka megszervezését is.

A pénzhiány nem lehet kifogás. Az például biztos nem kerülne pénzbe, ha a nagybecskereki egyetlen állami nőgyógyászati szakrendelőben dolgozó rengeteg ápolónő közül valaki átvinné a páciensek leleteit a szembelevő intézetbe kivizsgálásra és nem a hölgyek sétáltatnák kis retiküljeikben a kémcsöveket vagy a kisüvegeket. Borzasztó! És csak hanyagságra utal, mert ahelyett, hogy az egészségügyi munkások és a páciensek között partneri viszony alakulna ki, mint ahogy azt a fent említett modern törvény sugallja, az ilyen viselkedésből arra lehet következtetni, hogy az ápolónők jobban szeretnek kávézni és beszélgetni, mint a betegeken segíteni. Felvetődik a kérdés, hogy ki a fontosabb? A páciens vagy az ápolónők?

Amennyiben a páciens úgy gondolja vagy úgy érzi, hogy csorbultak a jogai, joga van a panaszbenyújtásra. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy a pácienseknek már az előző néhány évben is megvolt a panaszbenyújtásra való joguk, csak eddig a páciensjogi biztos az egészségügyi intézmény foglalkoztatottja volt és ezen feladatait mellékmunkaként végezte, mert érdekes (egyesek számára esetleg érthetetlen) módon, az előző években igen alacsony volt a benyújtott panaszok száma.

Az újdonság tehát most csupán annyi, hogy a páciensjogi biztosok ezentúl az önkormányzatokban dolgozó okleveles jogászok lesznek.

Úgy a jogi keret, mint a fogyatékkal élők valós helyzete is javításra szorul. Ezt misem bizonyítja jobban, mint az Egészségügyi Minisztérium azon törekvése, hogy elfogadásra kerüljön a szellemi fogyatékkal élők jogairól szóló törvény is.

A Vajdasági Magyar Szövetség üdvözli a minisztérium azon törekvéseit, amelyek ezen törvények meghozatalára irányulnak. Csak remélni tudjuk, hogy energikusan kitartanak majd a végrehajtásuk mellett is.