You are here

Vajdaság hatásköreiről sokat lehetett hallani az elmúlt években, ahogyan Vajdaság pénzelésének kérdéséről is. Fontos kérdések ezek, s elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség politikusainak köszönhető, hogy nem merültek feledésbe, nem söpörték szőnyeg alá teljesen. Függetlenül, hogy demokraták vagy haladók ültek Belgrádban, a VMSZ politikusai elmondták: Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreinek szélesítése mellett szállunk sikra, valamint szorgalmazzuk, hogy a hatáskörök gyakorlásához szükséges forrást biztosítsa a köztársasági kormány, s mielőbb fogadja el az erről szóló törvényt.

Első ránézésre politikai pontszerzésnek, napi politikai kérdésnek tűnhet mindez az emberek számára. Viszont mégsem az. Forrás nélkül hatásköröket gyakorolni nagyjából olyan lehet, mint a gyereket elküldeni a boltba bevásárolni egy dinár nélkül, s elvárni tőle, hogy időben hazahozza az ebédhez valót... Ha szabad egy ilyen sarkított példával élni. De nézzünk inkább egy konkrét, húsbavágó példát, helyzetet.

Kevés olyan ügy van, amelynek a kezelését olyan könnyen átadta volna Belgrád Újvidéknek, mint az történt a másodrangú állami utak esetében. Zárójeles megjegyzéséként, hasonló helyzetben a vasúthálózat ügyében már csak a vakvágányokról (!) lenne hajlandó lemondani a köztársasági kormány és a Szerb Vasutak, ahogyan Pásztor Bálint képviselő úr fogalmazott... Vajdaságban mintegy  1450 km másodrangú állami út van, ezek kezelését adta át az ország a tartománynak, illetve csak adná, sőt szabadulna tőle, de az átadás – átvétel még nem törtlnet meg teljesen. Egy sarkallatos kérdés tisztázása hátramaradt. A fenntartás költésgeinek fedezése. Az utak fenntartása nem aprópénz, téli takarítás, útkarbantartás, kátyúzás, horizontális és vertikális közlekedési jelzések elhelyezése, pótlása, s jó esetben új útszakaszok építésére is lenne igény... Becslések szerint az éves fenntartási költségek, teljeskörű fenntartás esetén elérhetik a 9 milliárd dinárt is, de 5 milliárd dinárra mindenképpen szükség lenne az alapvető feladatok ellátásához. Mi vajdaságiak úgy látjuk, hogy a Szerbia Utai Közvállalat bevételeinek Vajdaságra jutó részét kell megkapnia a tartománynak, s azzal gazdálkodva el tudná látni a feladatot. Belgrádnak ehhez nem fűllik a foga, hallani sem akarnak róla. Ők lehet úgy gondolják, hogy mi majd a vajdasági költségvetésből fogjuk megoldani. Kérdezem én, abból a 7%-ból gondolják, amelyet sem a demokrata, sem a haladó kormány nem juttat el teljes egészében Újvidékre az alkotmánymódosítás óta? Nem gondolhatják komolyan. Ha a költségvetésből levonjuk a tartományi intézményeknek előlátott transzfer eszközöket, valószínű összesen annyi pénz sem marad fejlesztésekre, mint a fenntartásra szükséges, imént nevesített összeg. A nincsből nem lehet gazdálkodni. Pedig hányszor elmondtuk mi ezt, hányszor vállalta fel egyedüliként Vajdaság érdekeinek védelmét a VMSZ? De sajnos süket fülekre találtunk, s találunk ma is...

Ezt a dilemmát (is) eldönthetné a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény kidolgozása és elfogadása. Mert világos helyzetet teremtene (reményeink szerint), s legalább tudnánk hányadán állunk, miből gazdálkodunk. Meddig nyújtózkodhatunk, meddig ér a takaró? De régóta húzódik a törvény kidolgozása. Bármi történik az országban Dinkić úr szerint kitűnő indok, hogy ennek a kérdésnek a rendezését elhalasszák... Mintha Godotra várnánk, mondta frappánsan Pásztor István a tartományi parlament elnöke. Milyen igaz. Pedig nem kellene várnunk semmire, ha a demokrata barátaink lépnek akkor, amikor még az egész országban, minden szinten gyaorolták a hatalmat. Megtehették volna, s ez is már csak a múllt lenne. Vajdaság hatásköreit sem nyírbálnák, törekednének a csonkítására, ha időben megteszik amit kell. De úgy néz ki, hogy rajtunk, VMSZ-en kívűl mindenki más számára Vajdaság a mostohagyerek...