You are here

Amikor megtudtam, hogy három hetet tölthetek gyakornokként  Brüsszelben Deli Andor képviselő úr irodájában nagyon boldog voltam. Viszont hatalmas izgalmat és félelmet is éreztem. Ahogy közeledett az indulás ideje, az izgalom egyre jobban fokozódott. Tartottam attól, hogyan tudom majd megállni a helyem, egy olyan komoly környezetben, mint az Európai Parlament.

Eljött az indulás napja, zökkenőmentesen érkeztem meg Brüsszelbe, egy nappal a gyakornoksági munka kezdete előtt. Így volt egy kis időm, amit arra használtam, hogy megkeressem a parlament épületét. Ahogy sétáltam Brüsszel utcáin, hallottam az embereket beszélni, láttam az Európai Unió intézményeit, éreztem, hogy valóban Európában vagyok.

Másnap reggel sietve érkeztem a parlamenthez, vártam már, hogy elkezdődjön a gyakornoki munka. Amint beléptem az épületbe az idegesség és a félelem elmúlt. Elvarázsolt az ott uralkodó hangulat. Különböző emberek, különböző nyelvek, lüktető atmoszféra. De nem volt sok időm a csodálkozásra, mert bizottsági hétre érkeztem, így már az első napot azzal kezdtem, hogy részt vettem a Regionális Fejlesztési Bizottság ülésén. Jegyzetet készítettem, igyekeztem megérteni miről van szó. Nem volt könnyű, ennek ellenére nagyon élveztem. Boldog voltam, hogy részese lehetek valami fontosnak, új dolgokat láthatok és tanulhatok.

Azon a héten kezdődött az Európai Parlamentben a régiók és városok hete, aminek alkalmából lehetőségem nyílt elkísérni a képviselő urat és az asszisztenseit a Vajdaságot bemutató rendezvényre.  Különleges élmény volt Brüsszelben találkozni olyan politikusokkal, mint Pásztor István a tartományi parlament elnöke és Igor Mirović tartományi kormányfő.

A három hét alatt több ülésen is jelen lehettem, bepillantást nyertem a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság munkájába. A Mobilitási Csomaggal kapcsolatos vita különösen érdekfeszítő volt. Rengeteg hasznos dolgot tudtam meg arról, hogyan küzd az Európai Unió többek között azért is, hogy a fuvarozási szektorban dolgozók foglalkoztatási és szociális körülményei javuljanak.

Élőben is megtapasztalhattam, azt miként is működik az az intézmény, amit eddig csak a könyvekből, újságokból ismertem. Különleges volt látni a képviselők közötti vitákat, azt hogyan értenek egyet bizonyos dolgokban, hogyan próbálnak megállapodásra jutni.

Ott lehettem Ana Brnabić szerb miniszterelnök hivatali ideje alatt tett első Európai Parlamenti  látogatásán, és jelen voltam az Európai Polgári díj átadásának  ünnepségén is, valamint a delegációs üléseken. Magyarország Brüsszeli Nagykövetsége által szervezett 1956-os megemlékezésen is részt vehettem. A gyakornokok által szervezett programok keretén belül sikerült eljutnom a NATO-ba, ahol dr. Sztáray Péter Magyarország Állandó Képviseletének   nagykövete  fogadott bennünket. Nagyon komoly és hasznos beszélgetést folytattunk.

Brüsszelben szembesültem igazán azzal, hogy Szerbia számára mennyire fontos, hogy az Európai Unió tagja legyen. Egy olyan közösségé, aki nagymértékben segíteni tudja úgy a gazdasági fejlődését, mint a társadalom előrehaladását. Az integrációval erősebb, versenyképesebb gazdaság és jobb életszínvonal teremthető. Ha Szerbia  stabil országgá szeretne válni elengedhetetlen az Uniós tagság.

A parlamentben zajló események mellett hétvégén volt időm kirándulni is. Ellátogattam Brugge-be, Gentbe, Antwerpenbe és Dinantba. Gyönyörű tájakat fedezhettem fel.

Hálásan köszönöm, hogy három hétig tagja lehettem Deli Andor képviselő úr kiváló csapatának. Hatalmas élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Természetesen szeretném a szerzett tapasztalatot otthon, Szabadkán kamatoztatni, és szeretném, ha még alkalmam nyílna arra, hogy jobban megismerjem az Európai Uniói intézményeit és tevékenységét.

Remete Hajnalka

Brüsszel, 2017.október 26.

Blogger: