You are here

Kasza Józsefet, Jóskát a ’70-es évek elején ismertem meg, akkor még egyetemista voltam. Szüleimnél volt egy nagyon jó hangulatú összejövetel, a szabadkai Vízművek vezető emberei jöttek össze, és focimeccset néztünk. Úgy emlékszem, Magyarország Argentínával játszott, akkor még volt foci, jókedv. Jóska fiatalemberként tele volt optimizmussal, életerővel. Már akkor sejteni lehetett, hogy Ő többre termett, mint hogy „csak” egy egyszerű közgazdász legyen.

A következő képek már abból az időből jönnek elő, amikor Ő a szabadkai Zorka Vegyiművek pénzügyi igazgatójaként, én pedig a Nitrogénművek termelési igazgatójaként arról vitatkoztunk órákon, napokon át, hogyan lehet pénzt biztosítani az új, éppen induló termelés folyamatossága érdekében.

Nekünk a termelésben, a nyersanyag beszerzésére sosem volt elég az a keret, amelyet a pénzügyi igazgató tudott biztosítani, számára pedig mi túl drágán termeltük a műtrágyát. Végül is sikeresnek mondhatjuk a ’80-as évek végét, hiszen a régióban a Zorka és a Nitrogénművek vezető helyen voltak a nyugat-európai piacra exportált műtrágyát tekintve. Ekkor Jóska már polgármester volt, de nem könnyen jutott arra a posztra, meg kellett mérettetnie egy, akkor nem természetes választáson az ellenfelével. Szurkoltunk, szavaztunk, és amikor megnyerte a választást, nagyon de nagyon sokan örültünk.

Egy ugrás a ’90-es évek elejére. Az első többpárti választásokon mandátumot nyertem az önkormányzatban, és felkérést kaptam, hogy jelöltessem magamat a szabadkai Végrehajtó Bizottság elnöki helyére. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, és még nagyobb Kasza Józseffel együtt dolgozni.

Akkor kezdődött el egy 15 éves időszak, amelyben közvetlen munkatársak voltunk. Keményen kellett dolgoznunk, de meg is voltak az eredmények. Ő egy igényes vezető volt, megkövetelte munkatársaitól a hatékony munkát. Nem ismerte azt a kifejezést, hogy „nem lehet”. Követelte, hogy az Ő általa kiszabott feladatok meg legyenek oldva. Néha olyan dolgokat is sikerült véghezvinni, amiről magunk sem hittük, hogy lehetséges.

Szívügyének tekintette a Népkör épületének felújítását. Óriási öröm volt mindannyiunk számára, amikor elkészült, és Göncz Árpád, Magyarország elnöke egy hideg decemberi napon megnyitotta. A zord időjárás ellenére, szívünk melegséggel volt teli. Nem dicsért meg a jól elvégzett munkáért senkit, de tudtuk, hogy meg van elégedve.

Hatalmas küzdelmet folytatott a Szocialista Párt által irányított szerb kormánnyal az élet minden területén. Sikerült elérnie, hogy a „színházromboló” Ljubiša Ristić távozzon Szabadkáról, és kieszközölte az engedélyt a Kosztolányi színház megalapítására. Ma már tudjuk, hogy sok másnak köszönhetően is a színház ma is él és sikeresen működik. Ami viszont nem valósult meg az életében, az az új színház befejezése.

Sokat vitatkoztunk, milyen színházat kellene építeni, egy újat, a mai modern kornak és a jövő követelményeinek megfelelőt. Vagy inkább a régi színház felújítása mellett kell dönteni, amely nem adott volna lehetőséget a fejlődő színházi igények kielégítésére. Ő kardoskodott az új színház mellett.

Végül is, ez az ötlet nyert, sajnos nem élhette meg az álma megvalósulását. Az építkezés ütemével nem volt megelégedve, ezért számos vitánk volt az utóbbi években, együttműködésünk pedig minimumra csökkent. Szerette a színházat. Amikor Szabadkán nem volt lehetőség magyar színházi előadást nézni, Újvidékre járt. Az előadások után hosszú órákat vitatkozott, beszélgetett a színészekkel. Nagyon jól érezte magát a vidám társaságban.

Egy ember életében, így az övében is, számos nehéz pillanat van. Nem lenne teljes az emlékezés, ha nem idézném fel a talán legnehezebb napokat, 1999-ben. Városunkat is számos bombatalálat érte. Jóska mindig elsőnek sietett a helyszínre segíteni az embereknek. Kezdeményezésére, nem várva a központi kormány segítségét, építtetett új házat a rászorulóknak a Ferenci Ibolya utcában. Tanúja voltam annak is, amikor kieszközölte azt is, hogy Magyarország áramot szolgáltasson nekünk, akkor, amikor az egész szerbiai villanyhálózat a bombázások következtében összeomlott. Ennek köszönhetően volt a kórháznak és a vízműnek áramellátása, és zökkenőmentes volt az ivóvízellátás is. Ezeket a részleteket talán sokan nem tudták, és nem kérkedett velük, de büszke volt az eredményekre.

A 2000-es évet az egyházi vezetőkkel várta, majd a város főterén a polgárokkal együtt köszöntötte az új évet. Ugyanebben az évben az első sorban állt a tüntetések alatt Szabadka utcáin, vagy éppen „ostromolta” a Szabadkai Rádiót velünk együtt – több tízezren voltunk akkor.

Csak azért nem vonult be az épületbe, mert értesítést kapott arról, hogy a rendőrség a környező utcákban van teljes harci felszerelésben. Védve a polgárok testi épségét, visszavonulást vezényelt, de két napra rá Belgrádban megdőlt az akkori hatalom Kasza József aktív részvételével. Ő kormányalelnök lett. Hatalmas energiával próbálta elérni, hogy megvalósuljanak közösségünk elképzelései. Sajnos sokszor hiányzott az akkori szerb kormány részéről a pénz, máskor pedig a jóakarat. Elkezdődött az Y-elágazás építése is, sajnos még ez sem fejeződött be.

A politikai élet terén is sok kép jelenik meg emlékeimben. Első, amikor a ’90-es évek elején nem tudott közös nevezőre jutni a VMDK vezetőségével. Kérte, és ebben az akkori VMDK-ás önkormányzati vezetők egyként támogatták, hogy a VMDK határozza meg a politikai irányt, a követelményeket, de az önkormányzati vezetők legyenek önállóak a megvalósítás területén. Mivel ez nem történt meg, vezetésével napokig estébe nyúló viták folyamán jutottunk el a VMSZ megalapításának ötletéhez. Több mint húsz év távlatából, ma már igazolható, hogy jó döntés volt a VMSZ megalapítása.

Kezdeményezte a különféle kerekasztal-megbeszéléseket a fiatalokkal, a történelmi egyházakkal, egyetemi tanárokkal, pedagógusokkal, orvosokkal, vállalkozókkal, de elsősorban a közgazdászokkal. Később számos kezdeményezése intézményesítve lett, ma már szerves részét képezi a VMSZ-nek.

A párt életében az egyik legfontosabb esemény a választásokon való megmérettetés. Ezen keresztül lehet lemérni, milyen sikeres a politikai munka, mennyire fogadják el a választópolgárok a befektetett munkát. Voltak szorongások, bukások és sikerek. Jóska örült, a maga visszafogottságával, a sikernek, halkan szomorkodott a vereségen, és nagyon dühös volt, amikor nyilvánosan meglopták jelöltjeinket a Szocialista Párt emberei a szavazóhelyeken.

A legkeményebb szavakkal illette őket 1996-ban, akkor, amikor rákényszerült a koalíciós tárgyalásokra Szabadkán azokkal, akik számos mandátumot loptak el a VMSZ-től. Ő olyan ember volt, aki nem riad vissza a legkeményebb szavaktól sem, amikor a magyarságunk érdekét kellett védeni. Akkor, amikor legnehezebb volt. Igaz, minden kornak megvan a maga nehézsége.

Jóska emléke bennem fog élni, akkor is, ha nem volt minden együtt töltött idő felhőtlen. Nevére, személyére sokan fognak emlékezni, városunk és délvidéki magyarságunk történetében. Nyugodjon békében!

Blogger: