You are here

Kellemetlen érzések keringtek bennem az elmúlt napokban. Kétségtelen, hogy az ember gyarló, esendő és nem mentes a hibáktól, mégis visszás érzéseket váltott ki belőlem, amikor tudatosult bennem, hogy talán rossz ember vagyok. Nacionalista, fasiszta, xenofób, esetleg soviniszta, rasszista. Ezekkel a jelzőkkel illette a hozzászólók, reagálók egy része ugyanis a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetőjét, miután eddig nem jellemző, illetve ki nem mondott gondolatokat fogalmazott meg a képviselőházban megjelenő kormánytagoknak a Szerbiát és elsősorban annak északi régióját elözönlő menekültáradat kapcsán. Magam semmi kifogásolnivalót nem találtam felszólalásában, ezért fordult meg fejemben, hogy ha a képviselő netán fasiszta, akkor akár magam is az vagyok.

Pásztor Bálint arról beszélt, hogy a magyarkanizsaiak – és részben a szabadkaiak – élete jócskán megváltozott az Európai Unió felé igyekvő, Szerbián áthaladó migránsok miatt. Magyarkanizsára olykor 1500 migráns érkezik naponta. Legtöbbjük a városházától néhány tíz méterre fekvő parkban tartózkodik. A helyiek már nem mehetnek gyermekeikkel a játszótérre, nem tölthetik idejüket a parkban és az egyéb közterületeken, életük gyökeresen megváltozott, mondta egyebek mellett Pásztor, majd arról beszélt, hogy a gyümölcsösökön, termőföldeken áthaladó embertömeg hatalmas károkat okoz a gazdáknak, letépik és letapossák a terményt. Végül a frakcióvezető megkérdezte a szociálpolitikai minisztertől, hogy a szerb kormány hogyan kívánja kezelni ezt a helyzetet, és hogyan kívánja segíteni az érintett helyi önkormányzatokat.

Értelem és érzelem csak ritkán viaskodik egymással annyira egyértelműen, mint a menekültkérdés kapcsán. A javarészt több ezer kilométert megtevő emberek háború, halál, diktatúra, terrorizmus, korrupció, kilátástalanság elől menekülnek. A háború sújtotta országokban az utóbbi néhány évben született gyerekek úgy nőnek fel, hogy még a teleobjektívet is fegyvernek vélik, ezért ha újságírók fényképezik őket, magasra emelik karjaikat, éppen úgy, ahogyan szüleik tanították őket. Megadják magukat. Azok a felnőttek, akiknek elegük lett abból, hogy folyton kénytelenek magukat megadni valakinek, éppen csak annyit hoznak magukkal korábbi életükből, amennyi elfér egy hátizsákban. Korábbi életüket, családjukat, barátaikat hátrahagyva ismeretlen tájak felé indulnak, és útjukon javarészt kizárólag mások jóakaratára számíthatnak. Nemcsak törvények, nemzetközi egyezmények és megállapodások szavatolják biztonságukat és megsegítésüket, hanem az emberségesség is ezt követeli meg.

Az is az utolsó szóig igaz azonban, amiről a VMSZ frakcióvezetője beszélt a parlamentben. A jobb élet reményében úton lévő és átmenetileg településeinken tartózkodó migránsok miatt a lakosság ma merőben más életet él, mint korábban. Nem egyértelmű, hogy miért lenne nacionalizmus, fasizmus vagy xenofóbia, ha valaki ezt kimondja. A képviselő egyetlen szóval sem uszított a migránsok ellen, csak kimondta, hogy az államvezetőségnek nem volna szabad megfeledkeznie az ország állampolgárairól, és tanácsos lenne mindent megtennie annak érdekében, hogy a helyiek és a migránsok kényszerű együttélése minél elviselhetőbb legyen. Mind a helyiek, mind a migránsok számára. Hiszen, ha csökkennek a helyzet jellegéből fakadó feszültségek, és a felek egymás érzéseinek, valamint félelmeinek megismerésére, illetve megértésére összpontosíthatnak, akkor az egymás iránti tolerancia is növekedhet. A képviselő nem valaki ellen, hanem valaki mellett emelt szót. Nagyjából olyan ez, amikor egy családban súlyosan megbetegszik az egyik gyerek. Természetes, hogy a szülők a beteg gyermeknek szentelik idejük és erejük nagy részét, ugyanakkor az egészséges gyerek érzéseire, gondolataira is oda kell figyelnie a szülőnek. Vajon a negatív hozzászólások szerzői és a fasiszta jelzőkkel vagdalódzók inkább a szelektív emberségességet támogatják? Vagy a törvények szelektív alkalmazását? Hiszen akármekkora is az együttérzés a migránsokkal szemben, vitathatatlan, hogy útjuk során számos ország előírásait megszegik.

Nem gondolom azt, hogy a helyiek rossz emberek lennének, amiért esetleg panaszkodnak, vagy fenntartásokkal szemlélik a migránsokat, azok viselkedését, vagy számunkra ismeretlen szokásait. Ez emberi. Embertől nem emberit elvárni pedig veszélyes. Velünk született tulajdonság, hogy az első találkozás pillanatában tartózkodóak vagyunk a számunkra ismeretlennel, ha úgy tetszik, idegennel szemben. A lényeg az, hogy a tartózkodás ne öltse magára a gyűlölet jellegét, amely arra késztethet bennünket, hogy megpróbáljuk bántani, megsemmisíteni a számunkra ismeretlent, vagy esetleg ne segítsünk rajta, ha bajba került. Sajátunk szeretete nem jelenti automatikusan a más, az idegen gyűlöletét.

A távoli országokból érkező migránsok más kultúrában nőttek fel és éltek, ezért természetes, hogy a felek kezdetben furcsállva figyelik egymást és a másik szokásait. Hiszem, hogy ezek és ehhez hasonló gondolatok keringenek sokaknak a fejében, csak attól tartanak, rossz emberként bélyegzik meg őket, ha mindezt kimondják, pedig az sem vitás, hogy a kimondatlan dolgok fekélyként mérgezik meg az embert, és ellehetetlenítik az adott probléma kezelését.

Pesevszki Evelyn, Magyar Szó