You are here

Az utolsó levelem még a nyári szünet előtt jelent meg a Magyar Szó lapjain, viszont az eltelt időszakban igen fontos és meghatározó események zajlottak Brüsszelben, ami a nyugat-balkáni régiót, Szerbiát és közvetlenül a vajdasági magyar közösséget is érinti. Az egyik politikailag a legmeghatározóbb eseményre a szeptemberi strasbourgi plenáris ülés során került sor, mégpedig Jean-Claude Juncker bizottsági elnök State of the Union beszédére, amelyben bemutatta az EU elkövetkező évekre vonatkozó politikai célkitűzéseit.

Juncker elnök úr kinevezése alkalmával, nyugat-balkáni szemmel nézve, elég aggasztó kijelentést tett, miszerint a 2014–2019-es időszakban nem lesz bővítés. Később e kijelentését azzal magyarázata, hogy véleménye szerint a tagjelölt államok egyike sem tudja teljesíteni a  csatlakozási feltételeket 2019-ig, azaz a bizottság mandátumának a végéig. Abban egyetértek, hogy 2014-ben még a nyugat-balkáni államok csatlakozása gyerekcipőben járt, és nem lehetett előrelátni a csatlakozási folyamatok dinamikáját, viszont az Európai  Bizottság elnökének pesszimista hangvételű üzenete politikailag nagy kárt okozott a csatlakozni vágyó országok és polgárai körében. Sokan úgy vélték, hogy az EU bezárta kapuit a bővítés és a Nyugat-Balkán előtt.

A szeptemberi plenáris ülés alkalmával, három évvel az említett ellentmondásos beszéd után, meglepetésünkre Juncker úr pozitívan szólt a bővítést illetően, és biztosította a csatlakozáspárti frakciókat, hogy az EU bővülni fog, és a tagállamok száma nem áll meg a 27-nél Nagy-Britannia kilépése után. Továbbá az EU vezetőinek küldött levelében kifejtette, hogy az elkövetkező időszakban egy stratégiai dokumentumot fognak kidolgozni, amely Szerbia és Montenegró integrációs folyamatával fog foglalkozni, 2025-ös csatlakozási határidővel.

Parlamenti munkám során többször és több fórumon hangoztattam, hogy következetes uniós bővítési politikára van szükség, ha meg akarjuk őrizni a Nyugat-Balkán elkötelezettségét az integráció iránt, és az EU népszerűségét a polgárok körében. Magyarország kormánya szintén szószólója volt a további bővítésnek, következetesen és határozottan kiállt a régió országai mellett. Örömünkre szolgálhat, hogy végre ezt a brüsszeli intézmények vezetői is elfogadták, és egy új politikai megközelítés vette kezdetét.

Véleményem szerint az EU-csatlakozás nem egy bürokratikus folyamat kell, hogy legyen, s nem a Bizottság által szabott feltételek tejesítése a kizárólagos cél. A csatlakozási tárgyalások fő kedvezményezettjei a polgárok kell, hogy legyenek. A végső cél, hogy a tárgyalások lezárásakor hatékony közigazgatása és intézményei, modern infrastruktúrája és versenyképes gazdasága legyen Szerbiának, ami egyben előfeltétele a jobb életkörülmények megteremtésének is. A vajdasági magyarság szempontjából, ahogy már többször elmondtam, de szükségesnek érzem újra és újra hangsúlyozni, az a legfontosabb, hogy egy a jogaiban és gazdasági helyzetében megerősödött közösségként kerüljön ki az uniós integrációs folyamatokból.

Ami az időpontot illeti, úgy gondolom, hogy a 2025-ös határidő szoros, bár teljesíthető, viszont nem elsődleges szempont kell, hogy legyen. A fő, hogy a haladás kézzelfoghatóbb legyen, a polgárok vegyék észre a mindennapjaikban, hogy az EU-integrációnak köszönhetően javulás tapasztalható a közigazgatás vagy éppen a munkalehetőségek és bérek terén, és mikor eljön a megfelelő időpont, igent mondjanak a csatlakozásra.

A Szerbiára és Montenegróra vonatkozó csatlakozási stratégiai dokumentum kidolgozása során arra fogok törekedni, hogy a fentebb leírtak, főleg a vajdasági magyar érdekek is képviseltetve legyenek benne.

Blogger: