You are here

Vajdaság meglehetősen sűrű vasúti hálózattal rendelkezik. A vasúti áruszállítás az egyik legköltséghatékonyabb lehetőség a termékeink célba juttatására. Ha csak a józan ész logikáját követnék, már ebből a két állításból az következne, hogy a tartományunk személyi és áruforgalmának legnagyobb része vasúton jut el érkezési helyére. Azonban be kell, lássuk, ez sajnos mégsem így van.

Pedig a támogató érvek sorát sokáig lehet bővíteni. Mint említettem, költséghatékony szállítási forma: a közúti áruforgalommal szemben a vasúti nem az áru értékének 30%-át teszi ki, csak megközelítőleg 14 %-át. Ennek komoly gazdasági vonatkozása van, hiszen a vasúton szállítva a termékeink sokkal konkurensebbek lehetnének a külföldi piacokon.

Évek óta arról beszélünk, hogy az orosz piac mennyire elérhető Szerbia számára, s ezt a lehetőséget mégsem tudják a hazai cégek, de még egyenlőre külföldi cégekkel összefogva sem, kihasználni ezt a lehetőséget. Egyrészt az előállított termék mennyisége miatt, hiszen egy ilyen piac hatalmas mennyiségeket követel, ahhoz hogy valaki egyáltalán megjelenhessen. Ugyanakkor a szállítási költségek jelentős csökkenése növelné a termékeink eladhatóságát.

Ugyanakkor említhetjük a közlekedésbiztonsági szempontot, hiszen a vasúton történő szállítás sokkal biztonságosabb a közúti szállításnál. A környezetvédelmi szempont is ugyanennyire fontos, hiszen jelentősen kisebb megterhelést jelent a vasút a környezetünk számára, mint a közúton járó, sokkal nagyobb számban jelen levő tehergépkocsi.

S ha az általánostól a konkrétumok felé haladunk, akkor tovább tudjuk boncolni a témát. A tartományi kormány, s a gazdasági titkárság, Pásztor István kezdeményezésére már régóta nagy erőfeszítéseket tett és tesz ma is, hogy magyarországi barátainkkal összefogva, az EU előcsatlakozási forrásait kihasználva felújítsuk a Szeged – Röszke – Horgos – Szabadka – Csikéria – Bácsalmás – Baja vasútvonalat. Azért is, mert a két ország között megélénkülne a személyi forgalom a vasúton, mivel nem két órára lenne szüksége egy tanulónak, kirándulónak, turistának vagy munkásnak, hogy 40 kilométernyi utat megtegyen, hanem mondjuk húsz percre.

Mint a volt gazdasági titkár mondta, ez elképzelhetővé tenné, hogy Szabadkáról Szeged felé, vagy fordítva napi szinten eljárjunk dolgozni, tanulni, de akár turistaként, kirándulóként is élvezhetnénk azt, hogy még egy erős szállal kötődünk Európa vérkeringéséhez.

Az EU szótárával élve élénkülne a mobilitás az eurorégiónkban. De emellett azért fontos ez a projekt, mert az egyetlen horizontális közlekedési útvonal lenne, amely összeköti a vertikális nemzetközi közlekedési folyosókat, amibe beleértjük a Dunát is, mint Európa főutcáját.

Ez hatalmas lehetőséget rejt az egész vajdasági gazdaság számára, hiszen fontos áruforgalmi útvonalakba kapcsolná be térségünket. Különösen akkor, ha merünk picit nagyobb léptékekben gondolkodni, s elképzeljük ennek a vasútvonalnak a folytatását, amint a összeköti a Fekete tengert az Adriai tengerrel, Konstancát  Rijékával. Kivételes lehetőség rejlik ebben a projektben a térség számára, amit Vajdaságban, Újvidéken látunk és támogatunk is.

Néha azonban az embernek az az érzése, hogy csak itt és csak mi látjuk. Pedig azt hinné az ember, hogy ha egy országrész fejlődését szolgáló projektről beszélünk azt mindenki támogatja, hiszen ha egy országrész, régió fejlődik, akkor az egész ország fejlődik.

De amikor újfent olyan vasúti törvényt képes csak az országunk elfogadni, amely félve említi, hogy az önkormányzataink, a tartományunk is lehetnek irányítói, kezelői a vasúti infrastruktúrának, akkor látjuk, hogy nem mindannyian gondolkodunk egyformán. Hiszen nem normális az, hogy kicsit sarkítva, de csak a vakvágányok kezelését bízná Belgrád a helyi és tartományi önkormányzati szintekre. Micsoda kiskorúsítás ez? Olyan vasútvonalakat, ahol nincs gazdasági érdeke… Ha van is ilyen, akkor azzal más mit kezdjen?

Joggal kérdezzük magunktól és egymástól: miért? Hiszen mi csak a világ legtermészetesebb dolgát szeretnénk megvalósítani: ott reagálni a felmerül problémára, ahol az keletkezik. Elvégre egész Európa ezeket az elveket vallja. De rá kell döbbennünk, ez a hozzáállás Belgrád részéről nem más, mint beteges paranoia, félelem az elszakadástól, ott ahol ez teljesen indokolatlan.

S amíg így gondolkodnak, nagyon nehéz lesz gazdaságfejlesztésről, fejlesztési elképzelésről, európai értékekről beszélni.

Addig csak álom marad számunkra, hogy ezer szállal kötődjünk Európához, mint ahogyan az anno is volt…