You are here

A falvak felzárkóztatásáért

Kormányos László: Felújításra vár településeink infrastruktúrája, oktatási és egészségügyi létesítményei

A csókai Kormányos László, ismert sportmunkás, edző, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ igazgatója, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácsának alelnöke, helyi szervezetének elnöke jelentős előnnyel, 1544 szavazattal végzett a tartományi parlamenti választások egyéni listás szavazásán. A voksolás második körében a második legtöbb szavazatot (1099) szerzett Predrag Mijićtyel (DP) küzd meg a parlamentbe jutásért.

– Szeretném megköszönni a választópolgárok széleskörű bizalmát, ami talán a legjobb fokmérője, visszaigazolása a közösségért végzett munkámnak. Nem szoktam nagyokat ígérni, viszont, ha csak egy mód van rá, akkor többet nyújtok annál, mint ígértem.

Tudják ezt rólam a beosztottjaim is, akiknek a többletmunkáját a lehetőségekhez mérten díjazom. Amennyiben megválasztanak tartományi képviselőnek, minden erőmmel és tudásommal a fejlődés útjára lépő Csókáért fogok harcolni. Sajnos az elmúlt évek gazdasági és társadalmi leépülése, a sikertelen privatizációk, a megélhetési gondok elmélyülése az emberek lelkében is mély nyomot hagyott. A választási eredmények is azt mutatják, hogy a VMSZ által képviselt, az élet minden területén a normálisabb életvitelért, az élhetőbb közösségért síkraszálló politika támogatásra talált a polgárok körében.

Az elmúlt évek gazdasági nehézségei, a mezőgazdaság gondjai hatványozottan jelentkeztek a falvakban. Községünk hét falut ölel fel, amelyek felzárkóztatása kiemelt feladatunk az elkövetkező parlamenti ciklusban. Felújításra vár településeink infrastruktúrája, oktatási és egészségügyi létesítményei. Támogatom egészségügyi rendelőink felújítását, a szakmai ellátás szintjének emelését, az általános iskoláink elsőseinek ingyenes allergiaszűrésének bevezetését. A Magyar Nemzeti Tanács oktatási stratégiája felkarolja a fiataljaink helyben maradását, a fiatal szakembereink munkához jutását. A munkahelyteremtés a legnagyobb kihívás a számunkra. Ha sikerül a VMSZ-nek polgármestert állítani és tartományi képviselőt adni, akkor ez a két kapcsolódási pont megsokszorozná erőfeszítéseink hatékonyságát. A kis- és középvállalkozások üzleti tervei kidolgozásának a támogatásával is segíthetjük a magánvállalkozásokat.

Ha az önkormányzat a fontos kérdésekbe folyamatosan egyeztet falvainkkal, akkor a következő években nagy tervek valósulhatnak meg, akár a Tartományi Nagyberuházási Alap, akár más hazai vagy EU-s alapok támogatásával. Vannak kifejezetten fontos beruházási célok, amelyeket mielőbb el kell érnünk. Önkormányzatunknak pályázati források bevonásával is megfelelő megoldásokat kell találni településeink út- és vízvezeték-hálózatának a felújítására. A csapadékvíz-elvezetés kérdését szintén kezelni kell, azonban ezt a kérdést, az eddigivel ellentétben, kidolgozott terv szerint kell rendezni. A polgárok által választott képviselőként lehetőségem nyílna segíteni a közösséget számos probléma megoldásában. Ezért felelősséget vállalva kell cselekedni a községet érintő értékteremtésben.

A Városi Könyvtár felújításának példája igazolja, hogy összefogással, pályázati támogatások felhasználásával és magánvállalkozók segítségével megvalósíthatjuk céljainkat, a közösségi élet jobbá tételét. Fontosnak tartom kiemelni, a közművelődési életünk számos új kulturális és művészeti tevékenységekkel és műsorokkal való kiegészítését.

Közművelődési intézményünk működésének a jövőben még inkább arra kell irányulnia, hogy célzatosan és módszeresen megismerje a lakosság igényeit, és szolgáltatásait ennek megfelelően állítsa össze.

Sportmunkásként egyesületeink eredményesebb működése érdekében fontosnak tartom a község hosszú távú sportstratégiájának a megfogalmazását is, hiszen a sport a legmegfelelőbb alternatívája a fiatalok szabadidejének a kihasználására – mondta el lapunknak Kormányos László.

Magyar Szó

Szerző: